Sport / Verseny

Szép Magyar Beszéd verseny - iskolai forduló

1987 óta minden évben megrendezzük iskolánkban a Szép Magyar Beszéd versenyt, amit az idén február 28-án tartottunk a könyvtárban. 14 diák olvasta fel hozott szövegét, majd a második fordulóban a legjobb 8 tanuló jutott be, ahol mindenki ugyanazt a szöveget kapta. 15 perc felkészülés után kiderült, kik tudnak a leginkább az értő és értető olvasás nemes céljának megfelelni.

A Zrínyi család - komplex verseny

Iskolánkban a humán munkaközösség szervezésében 2021. november 16-tól december 17-ig került megrendezésre „A Zrínyi család” elnevezésű komplex verseny 3 fordulóban.

A kb. 60 főnyi versenyzőgárda az I. fordulóban a Zrínyi családot mutatta be szabadon választott tartalommal, táblázatba rendezetten.

A Zrínyi család híres-neves személyiségei a tetteikkel folyamatosan megihletik az utókort. Ennek megjelenítésére a diákok saját szakmájának, érdeklődésének megfelelően adott lehetőséget a II. forduló feladata.

Sikeres szumó versenyévad

Janku Ferenc, a Centrum Sport Egyesület elnöke arról tájékoztatott bennünket, hogy csapatuk sikeresen megkezdte a 2022-es versenyévadot. Jámbor Kristóf tanuló az alábbi eredményeket érte el:

Országos Bajnokság
U16 korosztály 75 kg: 2. hely Jámbor Kristóf
U18 korosztály 70 kg: 1. hely Jámbor Kristóf

Nemzetközi felkészülési verseny
U18 korosztály 70 kg: 1. hely Jámbor Kristóf

Gratulálunk!

Honvéd Kadét Kupa - Airsoft lövészet

Iskolánk Honvéd Kadétjai a 2021.01.07.-n a Honvédelmi Sportszövetség szervezésében airsoft összetett lövészeti versenyen vettek részt Újpesti Airsoft lövészklubban. Minden kadét évfolyamból jelentkezett tanuló a csapatba. A rendezvényt megelőzően az iskolában lövész felkészülést hajtottunk végre. A feladatokat a helyszínen több eszközzel kellett megoldani. Volt légpuska, légpisztoly, airsoft pisztoly pontlövészet és airsoft géppisztoly szituációs lövészet. Kadétjaink fegyelmezetten és nagy élvezettel eredményesen lőttek.

Idegennyelvi vetélkedők

2021. november 25-én az angol nyelvet tanuló diákok játékos vetélkedővel emlékeztek meg a Hálaadás napjáról. Ötven diák vett részt a játékban 4-5 fős csoportokban. Első feladatuk egy 20 kérdésből álló kvíz volt, amit egy rövid videó megnézése után válaszoltak meg. Végül egy keresztrejtvényt kellett megoldaniuk.

„Szépírás a kézírás" X. - versenykiírás

Egy év kihagyás után, tizedik alkalommal rendezzük meg iskolánkban a „Szépírás a kézírás” versenyt középiskolás diákok és pedagógusaik számára, valamint az iskolák egyéb dolgozói részére. Az eddigi tapasztalatok örömmel és reménnyel töltenek el bennünket, hiszen a korábbi években is sok kiváló pályaművel gazdagodtunk.

Az idei évben Pilinszky Jánostól választottunk szöveget, akinek születése 100. és halálának 40. évfordulójára emlékezhetünk. Az első fordulóban Pilinszky János: Egy lírikus naplójából címet viselő írásainak egyikét várjuk kézzel írva.

„Ékes rovás” VIII. - versenykiírás

Egy év kihagyás után, nyolcadik alkalommal rendezzük meg iskolánkban az „Ékes rovás versenyt középiskolás diákok és pedagógusaik számára, valamint az iskolák dolgozói részére. Az eddigi tapasztalatok örömmel és reménnyel töltenek el bennünket, hiszen a korábbi években is színvonalas pályamunkákkal gazdagodtunk.

Az idei évben Pilinszky Jánostól választottunk verset, akinek születése 100. és halálának 40. évfordulójára emlékezhetünk. Az első fordulóban Pilinszky János: Őszi cirkusz c. versét várjuk beküldésre kézzel róva.

Helyesírási és anyanyelvi versenyek

Diákjaink az Implom József helyesírási versenyen és a Péchy Blanka emlékversenyen

Sporteredmény: Almay-Szekeres Zita

Almay-Szekeres Zita 10.H osztályos tanulónk, 3. helyezést ért el a XXVIII. WKF karate diákolimpián

A Magyar Karate Szövetség megbízásából a Magyarországi Goju Ryu Karate Szövetség szervezésében 2021. november 6-án Szigetszentmiklósón megrendezésre kerülő XXVIII. WKF karate diákolimpián Iskolánk 10.H osztályos tanulója Almay-Szekeres Zita a VI. korcsoportban, azóta már barna övesként, harmadik helyezést ért el.

Angol, német nyelvi vetélkedő

Október 20-án a 7. órában rendeztük meg a tanév első nyelvi vetélkedőjét a Mansfeld teremben, Honfoglalás témakörben.