Rendezvény

Lelki egészség hónap a kollégiumban

A lelki egészségünkre is figyelünk – októberi program a kollégiumban

Apró lépések önmagunkért, figyelem egymásra – pillanatok a kollégium lelki egészség interaktív programjáról

Október a lelki egészség hónapja, amely remek alkalmat ad arra, hogy egy kicsit megálljunk, odafigyeljünk önmagunkra és egymásra, és tudatosítsuk, mennyi mindent tehetünk a mindennapi jóllétünkért.

Irány a holnap!

A Magyar Tudomány- és Innováció-menedzsment Alapítvány szervezésében került megrendezésre az „Irány a holnap! – feltörekvő technológiák” tudományos és technikai pályaorientáció a jövő generációjának című rendezvény, melynek a III. Belügyi Drón Kupa adott otthont.

Járőrverseny Pápán

Országos Ifjúsági Honvédelmi Járőrversenyen voltunk Pápán

2026. szeptember 24-én 2 négy fős csapattal részt vettünk a Járőrversenyen, amelyet Pápán az MH 47. Bázisrepülőtéren rendeztek meg. Tíz különböző versenyszámot kellett teljesíteni 8 kilométeren belül időre. A versenyszámok között akadálypálya, Mátrix tájfutás, tűzoltás, MEDEVAC, távbecslés, lézer lövészet is szerepelt. Az 52 csapatból az egyik csapatunk 8. helyezést ért el, a másik csapatunk a 31. helyen végzett. Gratulálunk az eredményekhez.

Magyar Diáksport Napja a Weissben

Szeptember 25-én a sporté és a mozgásé volt a főszerep iskolánkban a Magyar Diáksport Napja alkalmából.

Láthatatlan Kiállítás

A 12.H osztály három csoportra osztva vett részt a budapesti Láthatatlan Kiállítás programján. Ez a különleges, interaktív utazás teljesen sötét, berendezett szobákon vezetett keresztül a résztvevőkön, akiknek kizárólag a tapintásukra, a hallásukra és a szaglásukra kellett hagyatkozniuk.

A 2024-ben indult „Erasmus” projektünk eredményei

Nemrégiben – május 31-én zárult a 2024-ben indult projektünk. Ennek keretében 8 tanárunk kapott lehetősége szakmai látogatásra és 20 diákunk szakmai gyakorlatokra. Őket mindenhová egy-egy, a helyszínt ismerő kollégánk kísérte (6 fő).

Rendészeti Csapatverseny

A rendész diákjaink 4. helyet szereztek az országos Rendészeti Csapatversenyen Érden.

Szépírás a Kézírás és Ékes Rovás - 2026

Lelkes diákok gyűltek össze idén is iskolánk Mansfeld termében, hogy versenyeink döntőjében megmérettessenek. Az április 28-án megrendezett eseményen a 100 éve született Kallós Zoltánra emlékeztünk. A fáradhatatlan néprajzkutató munkássága, valamint egy általa gyűjtött népdal került a versenyzők lapjaira szebbnél szebb formában.

688 citera

Új Guinness-rekord született május 30-án a Budai Várban, 688 citera szólalt meg egyszerre az Oroszlános Udvarban.

A világ legnagyobb citerazenekara eddig 250 főt számlált, ezt sikerült most túlszárnyalni.

A citerások között ott volt Várkonyi Csaba, iskolánk magyartanára is, akire nagyon büszkék vagyunk!

Gratulálunk az eredményhez!

A magyar holokauszt emléknapja

A magyar holokauszt emléknapja és az áldozatok emléke előtt tisztelegve iskolánk diákjai egy színdarabot adtak elő Pesti gólem címmel. A darabot Fráter Zsuzsanna tanárnő írta, és Nagy Zsuzsanna tanárnővel közösen rendezte. A díszleteket Tájmel József tanár úr vezetésével a 10. ab osztály két tanulója, Vágó Botond és Bogyó Máté készítették. Az előadás hangosítása Kassai Balázs tanár úrnak köszönhető.