Lelki egészség hónap a kollégiumban

A lelki egészségünkre is figyelünk – októberi program a kollégiumban
Apró lépések önmagunkért, figyelem egymásra – pillanatok a kollégium lelki egészség interaktív programjáról
Október a lelki egészség hónapja, amely remek alkalmat ad arra, hogy egy kicsit megálljunk, odafigyeljünk önmagunkra és egymásra, és tudatosítsuk, mennyi mindent tehetünk a mindennapi jóllétünkért.
Kollégiumunkban egy vidám, tartalmas, interaktív programmal hívtuk fel a figyelmet a lelki egészség fontosságára. A résztvevők különböző állomásokon próbálhatták ki magukat, gondolkodhattak saját érzéseikről, erősségeikről, és hasznos ötleteket gyűjthettek a mindennapi nehézségek kezeléséhez.
A stresszkezelés állomásán a feszültség felismeréséről és enyhítésének lehetőségeiről esett szó. A hálafa elkészítése során mindenki megfogalmazhatta, miért érez hálát, és mi az, ami örömet, erőt ad számára. A lelki egészség kvíz játékos formában bővítette a résztvevők ismereteit, míg az erősségeinket összegyűjtő állomáson mindenki megkereshette azokat a pozitív tulajdonságait, amelyekre a nehezebb napokon is támaszkodhat. Ezeket kis kártyákon haza, illetve magukkal vihették, akár a pénztárcájukban is megőrizve – emlékeztetőül arra, mennyi érték rejlik bennük.
A „Adj egy pozitív mondatot, és vigyél egyet!” állomásnál kedves, bátorító gondolatok cseréltek gazdát. Hiszen néha egyetlen jó szó is képes szebbé tenni valakinek a napját.
A programot büfé és sportolási lehetőség is színesítette: a mozgás, a közös élmények és a kötetlen beszélgetések a feltöltődést szolgálták.
A program üzenete egyszerű, mégis fontos: a lelki egészségünkre való odafigyelés a mindennapok apró lépéseivel kezdődik. Egy kis mozgással, a hála megélésével, önmagunk értékeinek felismerésével vagy egy másik embernek adott biztató mondattal mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy kiegyensúlyozottabban éljünk, és figyelmesebb közösséget építsünk.
Mert egymás támogatása és önmagunk elfogadása éppolyan fontos, mint a testi egészségünk megőrzése.
Képek a galériában!