Beszámoló

Cakó Ferenc válogatott grafikái

2025 március 25-én , 14 órakor nyílt meg a Mansfeld Péter Galéria 119. tárlata, Keppel Gyula kurátor-tanár úr szerkesztésében, rendezésében; c Kossuth-díjas animációs rendező, grafikus, festő válogatott grafikáit és tablófestményeit a középpontba állítva. A kiállítás különlegessége, hogy Cakó Ferenc világhírű képzőművész személyében először látogatott el animációs rendező képzőművészeti életművének reprezentatív olvasatával iskolánk falai közé.

Történelmi tanulmányi csapatverseny

A Pécsi Tudományegyetem 2012 óta szervezi meg évente középiskolai történelmi tanulmányi csapatversenyét. A verseny célja, hogy a tanulók az érdekes és a kreativitásukra építő feladatok megoldásával tegyék élővé az iskolai keretek között elsajátított tananyagot, de fontos szerepe van az önálló ismeretszerzésnek és a kooperatív munkának is.

Országos szavalóverseny a Stefánia Palotában

Március 20-án a Stefánia Palotában rendezték meg immáron 30. alkalommal a Hazafias költészet a magyar irodalomban elnevezésű szavalóversenyt ahová az ország minden szegletéből érkeztek versmondó diákok.

Szolnoki látogatás

A MH Kiss József 86. Helikopterdandár mindennapjaiba pillanthattunk be, Szolnokon.

Honvéd kadét képzésünk során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a diákok ne csak az iskolapadban halljanak a katonák életéről, ezért rendszeresen látogatunk különféle alakulatokat.

Így volt ez március 25-én is, amikor iskolánk 11H osztályos tanulóinak lehetősége nyílt belecseppenni a MH Kiss József 86. Helikopterdandár mindennapjaiba, Szolnokon.

Sikeres teljesítmény az „1000 év katonái” honvédelmi vetélkedőn

Iskolánk, egy remekül felkészült kis csapata is bekerült a legjobb 15 csapat közé, így büszkén öregbítve iskolánk hírnevét. A verseny során a résztvevők különdíjban részesültek, „Legjobb videófilm készítés” kategóriában.

H2go kampány kvíz és egyéb versenyek

2025 februárjában a H2go kampány keretében más kihívások között tanulóinknak lehetőségük volt részt venni egy kvízfeladat megoldásában. A kérdéseket Selényi József tanárúr állította össze és a megoldásokat is ő értékelte ki. A vízfogyasztás, a víz tulajdonságai és általános ismeretek a vízről témaköröket érintő kérdéssorra közel százan válaszoltak tanulóink közül.

Sikerek a Magyarok Európában vetélkedő országos döntőjén

A Szakmai Középiskolásokért Közhasznú Kulturális Egyesület évtizedek óta szervez színvonalas közismereti versenyeket, melyekre országszerte jelentkeznek a lelkes diákok.

Villámujjak akcióban!

Izgalmas mérföldkőhöz érkezett iskolánk, hiszen 2025. március 4-én megrendeztük az első házi Gépírás versenyt, ahol a gyorsaság és a pontosság volt a főszerepben. Nagy örömünkre hét lelkes tanuló és egy oktató jelentkezett a megmérettetésre, végül négyen álltak rajthoz, hogy bizonyítsák, ki bánik a legfürgébben a billentyűzettel.

Két szem a láncban - GULAG...

A kommunizmus áldozatainak emléknapján a Mansfeld teremben került sorra Szűk Balázs tanár úr szerkesztésben és rendezésében egy álló- és mozgóképes, zenés, dramatizált, ankétbeszélgetésekkel kiegészített montázsműsor, melynek címe:

1848. március 15. - ünnepnap az iskolában

Idén is méltó módon emlékeztünk meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről. Az iskolai rendezvényen 36 osztály vett részt, ahol a diákok szellemi és fizikai kihívásokkal egyaránt szembenézhettek. A program során egy 12 állomásos vetélkedő keretében próbálhatták ki tudásukat és ügyességüket.