Történelmi tanulmányi csapatverseny

A Pécsi Tudományegyetem 2012 óta szervezi meg évente középiskolai történelmi tanulmányi csapatversenyét. A verseny célja, hogy a tanulók az érdekes és a kreativitásukra építő feladatok megoldásával tegyék élővé az iskolai keretek között elsajátított tananyagot, de fontos szerepe van az önálló ismeretszerzésnek és a kooperatív munkának is.
Az idei téma a Kádár-korszak volt, a feladatok között korabeli levél írása, időszalag készítése és állambiztonsági jelentés megfogalmazása is helyet kapott.
Iskolánkat Horváth Dávid, Nagy-Kárai Balázs, Stekbauer Arnold és Szomorú Csaba 11.C osztályos tanulók képviselték, akik eredményesen vették az akadályokat. Az első fordulóban sikerült elérni a továbbjutáshoz szükséges 80%-ot, a második fordulóban pedig még magasabb pontszámot kaptak.
Ugyan az összesített eredmény kevésnek bizonyult a döntőhöz, így nem kerültek be a legjobb 8 csapat közé, de a zsűri így is elismerően értékelte őket:
„Rendkívül kreatív állambiztonsági jelentést olvashattunk tőletek, mely formai és tartalmi szempontból is kiváló. A történetalakítás kreatív, váratlan fordulatot vett a szereplők története, melynek kidolgozása alapos és érdekfeszítő lett. (…) A jelentés szóhasználata a korszakhoz és a jelentésekhez igazodik. A csatolt bizonyítékok nagyon szórakoztatóak, kifejezetten ötletes, hogy sok fontos történetelemhez készült fotós vagy egyéb bizonyíték.”
Le a kalappal az urak előtt az elvégzett munkáért, olyan hamar „otthonosan mozogtak” a kádári diktatúra korszakában, mintha maguk is megélték volna. Az elszántságot mutatja, hogy Balázs még fodrászhoz is ment egy hiteles punk frizuráért. A verseny elsősorban a leendő bölcsészeket célozza meg, így ezáltal is külön színt vihettek informatikusaink a gimnazista indulók mezőnyébe.