Rendhagyó nap

Rendhagyó-nap

Idén Áprilisban felforgattuk minden tekintetben az iskola szervezet működését, mert Rendhagyó-napot tartottunk.

Ezen a rendhagyó tanítási napon még a csengetési rendet is újragondoltuk, így a 45 perces tanórák és 10 perces szünetek helyett 30 perces órákat tartottunk 25 perces szünetekkel, melyek ideje alatt a tanulók játékos feladatokon vettek részt. A Diákönkormányzat által szervezett eseménybe minden osztályt bevontunk, előzetes regisztráció alapján a választható programokra. Ezek közül a legnépszerűbbek a lövészet, íjászat, Bak Zsuzsanna igazgatóhelyettes asszony kutyájával játékos ügyességi feladatok valamint az osztályfőnök kereső játékok voltak. A "Légy egy szünetre más szakon" programunk keretein belül az érdeklődő diáksereg saját bőrén megtapasztalhatta, milyen kötelezettségekkel jár rendésznek lenni Papp-Csepi Babett Tanárnő jóvoltából. Tájmel József tanár úr pedig a villanyászat alapjaiba kalauzolta be a jelentkezőket. A kalandvágyók számára az iskola rejtett zugaiba szerveztünk túrát, ahol olyan helyeket lehetett felfedezni, mint még soha azelőtt. A bátrabb osztályfőnökökre is gondolva egy csínyt eszeltünk ki. A tanóra utolsó 5 percében elraboltuk őket, aztán különféle nyomok, bizonyítékok és fejtörők után tudtak csak rátalálni a diákok szeretett osztályfőnökükre. Mindezek mellett a sportmérkőzések sem maradhattak el. Az osztályok fej-fej mellett mérték össze tudásukat foci, kosár- és röplabda játékokon keresztül. Kiemelt különlegességként Ale Zsuzsanna igazgatóhelyettes asszony egy korlátozott közönség számára, izgalmas kémiai kísérlettel kápráztatta el a diákokat.

A tanulók arcán látható volt, hogy mennyire élvezik a programokat. Ugyanezt láthattuk az osztályfőnökök és a résztvevő tanárok mosolyán is. Az idei rendhagyó-nap sikerességére alapozva a Diákönkormányzat magas prioritású tervként könyveli el, hogy az elkövetkező tanévben egy ehhez hasonló napot szervezzen, mely hosszú éveken át az iskola egyik hagyományává válhat.

Képtár...