Beszámoló a WWF előadásról

Április első napjaiban szerencsénk volt vendégül látni iskolánkban a WWF (World Wide Fund for Nature) szervezet munkatársait, akik a 9. évfolyamos tanulóknak tartottak előadásokat a természetvédelem, környezeti nevelés, fenntarthatóság témakörökben.
Céljuk egyezik iskolánk céljaival, miszerint alakítani szeretnénk fiataljaink gondolkodását, bővíteni ismereteiket a természet megóvása, az ökológiai egyensúly helyreállítása, megőrzése érdekében.
A kötelező komplex természetismeret órák visszatérő témája is a bolygó megóvása a saját magunk és a jövő nemzedékei számára.
Az előadások első része egy ráhangoló beszélgetés volt - az ökológiai lábnyom fogalmát, annak mértékét, illetve csökkentését járta körbe kitekintést adva a világ más országainak gyakorlatára is.
A második részben tanulóink a WWF és a Lenovo Magyarország által közösen indított környezetvédelmi programban is részt vehettek, amelynek keretein belül a diákok a VR technológia segítségével ismerhetik meg az érintetlen természet szépségeit. A 360 fokos kamerával rögzített természetfilmek a tantermekből egyenesen a háborítatlan erdők és vízpartok világába repítette a tanulókat a Lenovo ThinkReality eszközein keresztül. A diákok testközelből fedezhették fel Magyarország természetvédelmi szempontból izgalmas pontjait, vagy akár az afrikai szavannák varázslatos sokféleségét is.
Maradandó élményben volt része kilencedikes tanulóinknak.
Hálásan köszönjük a WWF lelkes ifjú munkatársainak az élménydús előadást és a modern VR technológia kipróbálását is!
Sok sikert, és jó munkát kívánunk a Természetvédeli Világalapnak, hogy mindannyiunk érdekében ilyen lelkesen és elhivatottan tudják folytatni munkájukat!
Köszönjük Nagy Katalin tanárnőnek a szervezést!
