Zrínyi Miklós és kora történelmi és irodalmi vetélkedő eredménye

November 24-én megtartottuk a költő, politikus és hadvezér halálának 350. évfordulója alkalmából meghirdetett házi vetélkedőt.

Nagy örömükre összesen 12, 3-4 fős csapat jelentkezett és vett részt a közel másfél órás megmérettetésen. 5 feladattípussal találkoztak a csapatok: elsőként a barokk művészettel, Zrínyi munkásságával kapcsolatosan tettünk fel kérdéseket, melyekre három lehetséges válasz közül kellett a jó megoldást kiválasztani, majd a „Fegyvert s vitézt éneklek” eposzi sort adtuk meg titkosírással, ezután egy keresztrejtvény következett a Szigeti veszedelemhez kapcsolódóan. A sort képkirakó verseny követte Székely Bertalan: Zrínyi kirohanása c. festményét felhasználva, végül minden csapat haditudósítást írt szigetvár ostromáról, Zrínyi dicső tettéről, melyet egy csapattagnak kellett 2 percben előadnia a zsűri előtt.

Az eredményhirdetésen Kozma Rita igazgatóhelyettes asszony gratulált a csapatoknak és átadta az ajándékokat.

Az eredmények a következőképpen alakultak:

  1. hely 12.N osztály Vígh Fanni, Évi Mátyás, Paál Balambér, Veres Zsolt
  2. hely 11.E osztály Ács Fanni, Forgács Henrietta, Tóth Krisztina, Zakariás Nikoletta
  3. hely 10.D osztály Gyeszát Dániel, Kavecsánszki András, Krizsán Péter

Fotók a képtárban...

Gratulálunk a helyezetteknek és a többi csapatnak is! (10.AB, 11.D, 12.B három csapata, 12.AG, 12.D két csapata, 12.E)

Magyar Munkaközösség