TöriTusa

Iskolánkban, 2024. március 27-én első alkalommal került megrendezésre a TöriTusa. 11-12-esekből álló öt csapat mérte össze erejét, hat történelemhez kapcsolódó, kihívásokat tartogató állomáson és egy végső nagy történelmi kvízjátékban.

A TöriTusa létrejöttében és megvalósulásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Koreczky Krisztina tanárnő, Koleszár Zsuzsanna tanárnő és a 10H-s diáksegítők, akik kiváló munkát végezve biztosították, az állomások működését.

A szoros küzdelemből, végül a győztes „Kleopátra dühös indiánjai” csapat tudott kiemelkedni, megnyerve a versenyt. Gratulálunk Boros Dániel (11c), Kis Gergely Jenő (11c), Lenhardt Károly (11c), Tranacsik Leila (12h), Turcsányi Botond (12h) és Nádházi Attila Kende tanulóknak!

Mindenki jelentős történelmi tudással felvértezve érkezett, senki nem vallott szégyent, így jár az összes résztvevőnek a gratuláció. Reményeink szerint, a csapatok élvezték a játékos versengést, miközben azért történelmi tudásukat is felelevenítették és jó emlékként fognak visszaemlékezni, hogy részt vettek az első TöriTusán.

Köszönet Csongrádi Ákos tanár úrnak a szervezést!

További képek...