Szépírás a kézírás és Ékes rovás döntő

Az idei évben is nagy várakozás és készülődés előzte meg a Szépírás a kézírás és az Ékes rovás versenyünket. Szép számmal érkeztek az első fordulóban a szebbnél szebb pályaművek. (178 írás, 42 rovás) Április 28-án került sor a döntőre, melyen 24 szépíró és 9 ékes rovó vett részt.. Előbbiek Illyés Gyula: A jövendő magyar című esszéjét írták le, utóbbiak a Szivárvány havasán kezdetű erdélyi magyar népdal szövegét rótták le. Igazán színvonalas munkák születtek!
A zsűri pontozását elsősorban esztétikai elvek határozták meg, mint pl. a szöveg elrendezése, szövegsorok harmóniája, betűk stílusa, egyenletessége, de számított a helyes átírás, tévesztés, szövegkihagyás is. A rovók többsége rajzzal, motívumokkal is gazdagította munkáját.
Új értékelési rendszert vezettünk be, mely szerint nem sorszámozással tesszük egymás mögé a versenyzőket, hanem különböző minősítések jelzik a rangot, melyek közül valamelyikkel minden versenyző hazatérhetett. Kiemelt arany, arany, ezüst vagy bronz minősítés szerepelt az oklevélen, melyet a zsűri elnöke, Buzogány Dezső kalligráfus állított ki.

Köszönetet mondunk a rendezvény támogatóinak, a Lakitelki Népfőiskolának, személyesen Lezsák Sándor Úrnak, aki által értékes könyvjutalmakat oszthattunk ki, Szondi Miklós tanár úrnak a Róni tanulok könyvekért, valamint Szondi Miklósnak és Buzogány Dezsőnek az izgalmas írás- és kultúrtörténeti előadásukért. Köszönet illeti iskolánk jelenlegi vezetőjét, Herczeg Máriát, aki lehetővé tette, hogy a rendezvényünk sikeres legyen és Kollár Józsefnek, iskolánk címzetes igazgatójának, aki elindította ezt a nemes kezdeményezést!
A rendezvény szervezői nevében: Keppel Gyula, Várkonyi Csaba magyartanárok.
Budapest, 2015. április 28.
Eredmények
Szépírás a kézírás
| Vágó Zsanett | Budapesti Kézművesipari Szakképző Iskola | Kiemelt Arany Minősítés |
| Orbán Réka Katalin | József Attila Középiskolai Gimnázium | Kiemelt Arany Minősítés |
| Nguyen Chuy Dung Anikó | SemmelweisIgnác Humán Szakképző Iskola | Kiemelt Arany Minősítés |
| Györkös Bernadett | Szamos Mátyás Szakközépiskola | Arany Minősítés |
| Tóthné Kovács Annamária | Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola | Arany Minősítés |
| Fábián Bogárka | József Attila Középiskolai Kollégium | Arany Minősítés |
| Fejes Felícia | Szamos Mátyás Szakközépiskola | Arany Minősítés |
| Marcsin Dóra | Széchenyi István Kereskedelmi Szakközépiskola | Arany Minősítés |
| Inger Mira | Schulek Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építőipari Szakközépiskola | Arany Minősítés |
| Almási Adrienn | József Attila Középiskolai Kollégium | Arany Minősítés |
| Szávai Dóra | Szamos Mátyás Szakközépiskola | Ezüst Minősítés |
| Romhányi Sarolta | Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola | Ezüst Minősítés |
| Dóczi Nóra | Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola | Ezüst Minősítés |
| Galambos Patrícia | Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola | Ezüst Minősítés |
| Pető Vivien | Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola | Ezüst Minősítés |
| Must Gabriella | Budapesti Kézművesipari Szakképző Iskola | Ezüst Minősítés |
| Kovács Ildikó Szabina | Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola | Ezüst Minősítés |
| Budai Szandra | Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola | Bronz Minősítés |
| Feazekas Noé | Temesvári Pelbárt Gimnázium | Bronz Minősítés |
| Ács Gabriella | Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola | Bronz Minősítés |
| Kiss Erika | Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola | Bronz Minősítés |
| Erdélyi Kristina | Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola | Bronz Minősítés |
| Lőrincz Andrea | Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola | Bronz Minősítés |
| Kálóczi Márk | Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola | Bronz Minősítés |
Ékes rovás
| Mészáros Zsófia | Szamos Mátyás Szakközépiskola | Kiemelt Arany Minősítés |
| Molnár Judit | Weiss Manfréd Szakközépiskola, Szakiskola és Kolléhium | Arany Minősítés |
| Ács Fanni | Weiss Manfréd Szakközépiskola, Szakiskola és Kolléhium | Arany Minősítés |
| Kulima Katalin | Weiss Manfréd Szakközépiskola, Szakiskola és Kolléhium | Arany Minősítés |
| Tóth Gergő | Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskola és Szakiskola | Ezüst Minősítés |
| Sulák Kitti | II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközépiskola | Ezüst Minősítés |
| Romhányi Sarolta | Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola | Ezüst Minősítés |
| Ndiaye Lara | József Attila Középiskolai Kollégium | Bronz Minősítés |
| Fazekas Vivien | Weiss Manfréd Szakközépiskola, Szakiskola és Kolléhium | Bronz Minősítés |