Szép magyar beszéd verseny - 2023

1987 óta minden évben megrendezzük iskolánkban a Szép magyar beszéd versenyt, amit az idén február 20-án tartottunk a könyvtárban.
A zsűri elnöke Kovács Zsuzsanna tanárnő volt, aki az Anyanyelvápolók Szövetségének irodavezetője, valamint a rádióban elhangzó "Szóról-szóval" adás társszerkesztője. További zsűritagok: Buzogányné Vermes Katalin, Keppel Gyula és Várkonyi Csaba magyar szakos tanárok voltak.
12 tanuló olvasta fel a szabadon választott szövegét, majd a második fordulóban Szakonyi Károly: A szavak lelke című esszéjét kellett értőn és értetően tolmácsolni.
A versenyen első helyezést ért el Tóth Krisztina 11/C osztályos tanuló, őt követte a második helyen Szentjánosi Regina a 10/R osztályból. Harmadik lett Kovács Evelin 11/H osztályos diákunk. A budapesti versenyen az első két helyezett versenyző képviseli iskolánkat.
Köszönjük a résztvevő diákoknak, hogy a magyar nyelv igényes megszólaltatását, a szép beszéd ügyét felkészülésükkel, szereplésükkel támogatták ezen az alkalmon!