Sport / Verseny

Fekvenyomó verseny

2015. február 12-én megrendezésre került a fekvenyomó verseny. Örömünkre mindegyik évfolyam képviseltette magát, bár a részvételre rányomta bélyegét az influenzajárvány. Helytálló volt a közmondás, hogy „Kicsi a bors, de erős!”, hiszen a legfiatalabb versenyző nyerte a megmérettetést.

Itt szeretném megköszönni a segítséget Gyöngyösi Ferenc szülőnek, aki kiemelkedő munkájával segítette a rendezvény lebonyolítását!

[ végeredmény = (kinyomott maximális súly) - (testsúly) ]

Természettudományi teszt verseny

Február 10-én megrendezésre került iskolánkban első alkalommal egy Természettudományi teszt verseny, ahol a diákoknak a lehetséges négy megadott válasz közül kellett kiválasztani az egyetlen helyes megoldást. Huszonöt kérdésből álló megmérettetésen biológia, földrajz, fizika, kémia és matematika tantárgyból voltak érdekes kérdések.Képzeletbeli utazást tettünk körbe a földön Dakartól a Himaláján át Havannáig, elrepültünk a naprendszer széléig, benéztünk az emberi szervezetbe is, és a kártya asztalon is mérlegeltük a szerencsénket a matematika szemszögéből.

Szóvadász verseny idegen nyelven

Három számítógépterem is megtelt a 2015. február 11-én tartott Szóvadász házi versenyünkön. Örömünkre szolgált, hogy 61 angolos és 26 németes tanulónk jött el a 6. órában megrendezett nyelvi versenyre.

Idegen nyelvi vetélkedő

A nyelvi munkaközösség karácsonyi vetélkedőt szervezett angol és német nyelven 2014. december 16-án. 32 angolos és 10 németes tanulónk vett részt a jó hangulatú házi versenyen.

A pároknak a célnyelvi országok karácsonyi szokásaival kapcsolatos feladatokat, az ezekhez kapcsolódó kifejezéseket használva kellett megoldaniuk. Volt keresztrejtvény, activity, dal hiányos szövegének kitöltése, történet kiegészítése, illetve sorba rendezése. Tanulóink lelkesen dolgoztak a feladatokon.

"Ékes rovás" II.

Második éve rendezzük meg iskolánkban az „Ékes rovás” versenyt középiskolás diákok és pedagógusaik számára, valamint az iskolák egyéb dolgozói részére. Az elmúlt év tapasztalata örömmel és reménnyel tölt el bennünket! 2014-ben több mint 60 (!) pályamű érkezett be. Óriási sikernek tartjuk a nagyarányú érdeklődést! Folytassuk ezt a nemes versengést!

"Szépírás a kézírás" IV

Negyedik éve rendezzük meg iskolánkban a „Szépírás a kézírás” versenyt középiskolás diákok és pedagógusaik számára, valamint az iskolák egyéb dolgozói részére. Az elmúlt három év tapasztalata örömmel és reménnyel tölt el bennünket! A múlt évben 267(!) pályamű érkezett be. Óriási sikernek tartjuk a nagyarányú érdeklődést! Folytassuk ezt a nemes versengést!

Mansfeld Péter Országos Történelemverseny

2014. decemberében a Fidelitas Mansfeld Péter Országos Történelemversenyt hirdetett középiskolás diákok számára.

Mansfeld Péter a fiatalok hősiességének és szabadságvágyának példaképe, akit 18 évesen végzett ki a kommunista hatalom. Az ő emlékére szervezték meg azt a kétfordulós történelemversenyt, amelynek témája az 1956-os forradalom és szabadságharc. A vetélkedőn bármely középiskola tanulója részt vehetett.

Városismereti verseny

2014. Margitsziget

Budapest egyesítésének 141. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Önkormányzata - Budapest Főváros Levéltárának közreműködésével - az „Iskolakapun Kívüli Program” elnevezésű rendezvénysorozat keretében városismereti versenyt szervezett a főváros középiskolás diákjai számára. A versenyen iskolánk tanulói második alkalommal vettek részt.

LAN-verseny 2014

Idén 9. alkalommal rendeztük meg a LAN versenyt 60 számítógépen, melyen 5 fős csapatok mérhették össze taktikai és ügyességi képességeiket a klasszikusnak számító CS 1.6 verzivójával. A délelőtti versenyen 4 órán keresztül folyt a küzdelem, melyre általános iskolai csapatok is nevezhettek, utána pedig 16 órán keresztül egész éjjel a szakközépsikolások játszottak. A kieséses döntőkig két ágon futottak a versenyek. Az eredményeket az alábbi táblázatok mutatják. A helyezettek érmet, oklevelet, az elsők kupát és tortát is kaptak, de legfőképp a dicsőséget.

Kollégiumi Mikulás asztaletenisz kupa

Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendeztük a Mikulás asztalitenisz kupát 2014. december 4-én. A rendezvényen 40 diák vett részt. A diákok versenyezhettek egymás ellen, de volt lehetőségük tanáraikkal is összemérni tudásukat. Az asztalitenisz kupa zárásaként a résztvevők mikulás figurát kaptak ajándékba.