Megemlékezés a Holocaustról

2016. április 20-án került sor a Holocaust áldozatairól szóló megemlékezésre. A hagyományoknak megfelelően Krasznahorkai László állította össze az élő szereplős, audiovizuális és zenés, énekkaros palettát egyaránt felvonultató műsort.

Fontos szempont volt, hogy diákjainkat emlékeztessük arra, milyen lényeges szerepük van abban, hogy ilyen szörnyűség többet ne fordulhasson elő a világtörténelem folyamán. Erre igyekeztem rávilágítani azzal az idézettel is, mely a kivetítőn fogadta tanulóinkat, mikor helyet foglaltak a Mansfeld teremben: „A rossz győzelméhez nem kell más, csak az, hogy a jók ne tegyenek semmit.” (Edmund Burke)

Ezek után négy 9.R osztályos tanuló (Bereczki Csenge Erzsébet, Kiss Enikő, Somogyi Alexandra és Bakonszegi Blanka) a Holokauszt történetét ismertették röviden. A diákok előadását a lágerekben készült fotókból összeállított PowerPoint bemutató festette alá.

Ezt követően a KL-Auschwitz című (eredetileg hat részes dokumentumfilm) 17 percesre összevágott, a lényeget kiemelő részlete következett, melyben szakértők és történészek kommentálják és magyarázzák a korabeli eseményeket hiteles források alapján. Az összeállítás fontos szempontja volt, hogy tanulóink a szerzett információkat a történelmi tanulmányaik során is hasznosítani tudják. A filmrészlet választásának oka az, hogy a ma felnövekvő generációnak az audiovizuális technika nyújtotta információk sokkal maradandóbbak és nagyobb hatással vannak rájuk, mint a pusztán elhangzott szövegek.

Ez után a szereplők Pilinszky János szavait hívták segítségül egy az Auschwitzban készült, kivetített képpel együtt, a szöveg megfelelő értelmezéséhez.

A műsor utolsó fejezetében Pajor Tamás: Rosenberg Dani című dalát adta elő Krasznahorkai László elektroakusztikus gitár kísérettel, melynek aláfestéseként szintén képsorozatot láthattak a diákok. A dalt a szereplő gyerekek vokál kísérete gazdagította.

Több kolléga említette, hogy a tanulókban a megemlékezés maradandó nyomot hagyott. Megvitatták a látottakat és kérdéseket tettek fel nekik. Ez is volt a cél, hiszen ahhoz, hogy ne ismétlődhessenek meg a történelem eddigi borzalmai a felnövekvő generáció aktív tudata szükséges.

A műsor kivitelezésében Asztalos Jenő nyújtott technikai segítséget, illetve Bódis Barbara segítette az informatikai hátteret. Ezúton is köszönöm a segítségüket!

Budapest, 2016. április 27.
Krasznahorkai László