Medvematek 2024

Iskolánkban már megszokott, hogy évente benevezünk a Medve Szabadtéri Matematikaversenyre.

Idén három csapattal indultunk - a 10.b, a 10.c, a 11.b osztályokból kerültek ki a logikai, matematikai feladványokat kedvelő diákok - csapatonként három fő.

Május 11-án most is verőfényes reggelre ébredtünk, és hosszabb-rövidebb utazás után 9 órakor már vártuk, hogy a Gellért-hegyen kétezer fiatallal együtt kis bemelegítés után elkezdhessük a vetélkedőt.

Mint általában, most is nagy volt a nyüzsgés, a rohangálás és az izgalom. Csapataink idén is a papíralapú versenyzés mellett döntöttek, de már okostelefonos módon is dolgoztak sokan.

Háromórányi megfeszített fejtörés, gyaloglás és lépcsőzés után 13 órakor fújták le a szervezők a megmérettetést. Közben, kis pihenő beiktatásával lehetett gyönyörködni Budapest csodás panorámájában is.

A most is kiváló szervezésnek köszönhetően a verseny vége után pár perccel már olvasható volt a Medvematek weboldalán a kialakult végeredmény. A 11.b ezüst minősítést szerzett, a 10.b csapata és a 10.c csapata bronz minősítéssel végzett. Neves gimnáziumok csapatai mellett is megállták helyüket tanulóink. Ez is azt bizonyítja, hogy a matematika -a problémamegoldás szeretete mindenkié.

Tanulóink végig kitartóan küzdöttek, amiért matematika tantárgyból jeles osztályzatot kapnak.

Köszönjük szépen a BKSzC anyagi támogatását, ami a nevezési díjak befizetését jelenti!

Reméljük, hogy a következő tanévben is részt vehetünk ezen a népszerű vetélkedőn!