Március 15-i ünnepség a kollégiumban

Idén rendhagyó módon ünnepelték a kollégisták az 1848-as forradalmat és szabadságharcot. Márciusi forradalom témakörben egy filmpályázatot hirdettünk, melyre hat csoport készítette el a pályamunkáját.

Az ünnepség keretében a diákok megtekintették egymás műveit, melyek hol mosolyt, hol meghatottságot csaltak a kollégisták arcára. Az utolsó film levetítése után a háromtagú zsűri az 5.A csoport produkciójának adományozta az első díjat, de Herczeg Mária Igazgató Asszony (a zsűri elnöke) kiemelte, hogy minden pályázat nagyon színvonalas volt, és ennek a napnak minden diák a győztese.