Látogatása a Magyar Katonai Térképészet Szakmatörténeti Múzeumban

2023. szeptember 19-én a 12. H. osztály Osztályfőnökük kíséretében látogatást tett a Magyar Katonai Térképészet Szakmatörténeti Múzeumban.
A múzeum képviseletében Rádler Mária tárlatvezető és Lengyel Andrea zászlós asszony részéről szívélyes fogadtatásban részesült az osztály. A tárlat megtekintése során a diákok nemcsak a régi térképeket és az ország legnagyobb 1900 körül készült földgömbjét szemlélhették meg, hanem történelmi ismereteiket is elmélyíthették, hiszen például megismerhették Lázár deák korszakát 1528-ból, a török kiűzését követően fennmaradt Marsigli gróf Duna-térképét 1709-ből, vagy Mária Terézia I. katonai felmérését 1764-ből. Tóth Ágostonról is hallhattak a diákok, aki magyar hadmérnök, térképész, honvéd ezredes volt és aki dolgozott a II. katonai felmérésben, és egy időszakban az ő nevét viselte a később létrejött Budapesti Katonai Térképészeti Intézet. Számos más érdekesség közül kiemelkedett még az 1925. december 14-én kirobbant frankhamisítási botrány, mely hamisítás a budapesti Térképészeti Intézetben történt. A látogatás, a Múzeum udvarán kialakított emlékhely körüli fotózással zárult.
Egy nagyon jó napot töltött együtt az osztály, ahol a tárlat megismerése mellett kvízjátékra is sor került. Köszönjük a lehetőséget mind az Iskola, mind pedig a Múzeum Igazgatóságának!