Katasztrófavédelmi nap a Groupama Arénában

Az Országos Katasztrófavédelmi és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság április 26-án, kedden csaknem ötezer középiskolás diák közreműködésével hívta fel a figyelmet a tömegrendezvények biztonságos lebonyolításának jelentőségére. A nagyszabású rendezvény helyszíne a Groupama Aréna volt. Az iskolánk is 52 diákkal és két tanárral képviseltette magát a helyszínen.
Az esemény kettős célt szolgált: egy hatályos jogszabály értelmében ugyanis 2013-tól csak azok a középiskolás diákok érettségizhetnek, akik azt megelőzően ötven órányi közösségi szolgálatot is teljesítettek. Ezt az időt a tanulók a katasztrófavédelemnél is eltölthetik, miközben megismerkedhetnek a testület munkájával és fontos ismereteket szerezhetnek a biztonságos életvitellel kapcsolatban – ennek a közösségi szolgálatnak volt része az arénába szervezett nagyszabású gyakorlat is.
A Ferencvárosi Torna Club és a közösségi szolgálat teljesítésében érintett szervezetek lehetőséget biztosítottak arra, hogy a programra jelentkező diákok betekinthessenek mindennapjaikba. A programot statikus bemutatók, kiürítési tervek ismertetése, az Országos Mentőszolgálat nagyszabású újraélesztési gyakorlata, valamint a Magyar Honvédség látványos harcászati bemutatója és kiállítása színesítette.
A Wellhello zenekar koncertje után tartották meg a kiürítési gyakorlatot. A kiürítés a meghatározott útvonalon, az előírtaknak megfelelően, nyolc perces szintidőn belül zajlott le.
Köszönet a segítségért: Balogh Beáta tanárnőnek, Szalanics Zoltán és Bayer Géza tanár uraknak.