I. helyezés a kadét egészségügyi versenyen

I. helyezés a kadét egészségügyi versenyen

A Szerencsi SZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium által 2023. április 28-án megrendezésre kerülő Kadét egészségügyi versenyen, iskolánk négy tanulója WM-21 csapatnéven első helyezést ért el. A csapattagok: Fajth Bálint( 11.H.), Juhász Botond ( 11.H.), Kemecsei Balázs ( 11.H.) és Turóczi Patrik ( 11.H.). Felkészítő tanár: Vitányi Timea.

A versenyszervező iskola szívélyes fogadtatását követően, a versenyt Sándor Zsolt altábornagy úr nyitotta meg, majd Kababik Edina, az iskola igazgató asszonya ismertette a verseny szabályait. Összesen 28 csapat mérettette meg magát, a nyolc állomáson. Az egyes csapatok, hat perces időközönként indultak, és hat percet tölthettek egy állomáson. A nyolc állomásból, az elsőn egy elméleti tesztet kellett kitölteniük a versenyzőknek, a többi állomáson pedig leginkább gyakorlati feladatok voltak – többek között kötözés, vérzéscsillapítás, fektetési módok, illetve újraélesztés. Fontos szempont volt az egymás közötti, valamint a sérülttel való kommunikáció és a szakkifejezések használata.

A szervezők gondoskodtak arról, hogy amíg egy csapat nem került sorra, vagy már végzett, a diákok hasznosan töltsék el az időt. Lehetett lézer-, lég- és airsoft fegyverrel lőni, volt íjászat, teqball lehetőség, röplabda, műfüves foci. Meg lehetett tekinteni az I. világháborút érintő kiállítást, ahol korabeli egészségügyi felszereléseket láthattunk, amelyekkel kapcsolatos történelmi hátteret korabeli nővérke formaruhába öltözött diákok adtak elő. A sátoraljaújhelyi Polgármester úr felajánlásával pedig, minden diák kapott egy bob jegyet, ami a Zempléni Kalandparkba felhasználásra került.

A Szervező iskola a szívélyes fogadtatás mellett folyamatosan biztosította a víz-és kávé ellátást, valamint egy nagyon finom ebédet mindenki részére, ami őzgulyás volt. Délután fél háromkor került sor az eredményhirdetésre, ami nagy izgalommal töltött el mindenkit. A harmadik és második hely kihirdetése után, visszafogott lélegzettel vártuk az első helyen végzett csapat megnevezését. Hatalmas öröm és büszkeség töltötte el a csapatot, amikor meghallották, hogy az első helyen a WM-21 végzett.

Gratulálunk a csapatnak a kiváló teljesítményért!

Képtár...