Honvédelem Napja

Intézményünk Honvéd Kadét szakos hallgatói Gaszler István osztályfőnök vezetésével vettek részt pénteken a Honvédelem Napján. A Budaörsi Repülőtéren szervezett rendezvényre a Magyar Honvédség szállította ki tanulóinkat, és gondoskodott róluk a különleges nap folyamán.

A Magyar Honvédség haditechnikai és légi bemutatója május 17-én, pénteken a budaörsi repülőtéren vette kezdetét. A honvédelem napja alkalmából szervezett háromnapos rendezvényt Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka nyitotta meg.

Az altábornagy nagyon fontosnak nevezte a hétvégi programot: az ország számos pontjáról érkezett katonai alakulatok, már régóta készülnek arra, hogy bemutassák felkészültségüket. Nem titkolt cél az is, hogy a programokkal nyissanak a társadalom felé; a budaörsi repülőtéren kiállították a múlt, a jelen és a jövő haditechnikai eszközeit, így demonstrálva azt az utat, amit a hadsereg az elmúlt évtizedekben megtett, s a célt, amerre tart. Ugyanakkor hangsúlyt fektetnek a toborzásra, az utánpótlás megszólítására. A rendezvény nulladik napjára, péntekre az ország számos pontjáról érkeztek kadétok, vagy honvédelmi alapismereteket tanuló diákok, akik látják, már egy új honvédséghez csatlakoznak, ha kitartanak a pálya mellett.

A beszédet követően megkezdődtek a délutánig tartó színes programok; először a Magyar Honvédség Légierejének gépei díszelgő áthúzással tisztelegtek a látogatók előtt. Láthattuk többek között a Gripeneket, a Falcon X7-es, valamint az Airbus A319-es gépeket, az Airbus Helicopters H145M könnyű, többfeladatú forgószárnyast valamint a Mi-17-es szállítóhelikoptere egyéni bemutatóit.

Ezek után egy harcászati bemutató vette kezdetét, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 3. lövészzászlóaljának gyakorlatában. Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred robbanóanyag-kereső kutyái, valamint a tűzszerész robotok is bemutatkoznak: legfontosabb feladatuk a felderítés, valamint a robbanóanyagok felkutatása.

A bemutatók mellett megtekinthetőek voltak a Magyar Honvédség jelen és a jövő haditechnikai eszközei: többek között a Leopard 2 harckocsi, a Panzerhaubitze 2000 önjáró löveg és egy hídvető is, melyeket belülről is megnézhettek az érdeklődő tanulók.

Összefoglalónkhoz a honvedelem.hu beszámolóit használtuk fel, alább megtekinthetik a Katonai Filmstúdió kapcsolódó tudósításait:

Fotógaléria: Honvédelem Napja