Honfoglalás, az iskola visszafoglalása

Rendhagyó módon indult a tanév a BKSZC iskoláiban, így a Weiss Manfréd Technikumban, Szakképző iskolában és Kollégiumban is. Hagyományos oktatás helyett a 10-11-12. évfolyamos diákok számára projekthetet, a 9. évfolyamos osztályoknak projekthónapot hirdetett meg a fenntartó.

A projekt címe: Honfoglalás / Iskola visszafoglalása

A projekt célja az volt, hogy az osztályok megvalósítsanak egy olyan szellemi és/vagy tárgyi „produktumot”, ami egyrészt a honfoglalás kori magyarsággal kapcsolatos, másrészt illeszkedik saját szakmai profiljukhoz is.

A projektmunkába minden szakmai és közismereti tantárgyat be kellett kapcsolni az osztályfőnökök irányításával, úgy, hogy a kerettanterv egyes elemeihez is igazodjon a munka. A projekttervet az osztályfőnökök már a nyár folyamán előkészítették: munkacsoportokat hoztak létre az osztályon belül, megtervezték a munkafolyamatot, költségvetést terveztek.

Eljött a szeptember, a gólyatábor és az évnyitó után megkezdődött az izgalmas csapatmunka. Erre az időszakra a célok megvalósításához igazodó, időszakos órarend keretében dolgoztak együtt tanárok és diákok.

Hogy milyen projekttervek születtek és valósultak meg? Ötletesebbnél ötletesebbek! Minden osztály egyedi tervvel állt elő: plakátok, képregény, újság, jurta-makett, jurtaállítás, honlapkészítés, ledes történelmi makettasztal, elektromos kard, harci jelenetek megrendezése, kirándulások, múzeumlátogatás. élő történelemórák. Csak néhány a sok közül.

A végén minden osztály izgalmakkal telve mutatta be iskolánk vezetőségének, tanáraiknak munkája gyümölcsét.

A projektmunka segítette a közös együttműködés, munka sikerének, örömének megtapasztalását! Köszönet és dicséret illet minden osztályt/kollégiumi csoportot, osztályfőnökét/ csoportnevelőjét és az ott tanító kollégákat.

Videók

Képek

Osztályok Projektek
9.AX Veretes tarsoly készítése
9.B Honfoglaló szuperhős
9.C Honfoglalás tuning / Minden informatikai alkalmazás, amely segíthette volna a honfoglalókat/
9.D Harc a jurta sátor előtt
9.E Honfoglaló újság szerkesztése
9.H-9.R Pozsonyi csata feldolgozása
9.P Pozsonyi csata bemutatása terepasztalon
9.V Osztály logók/ címerek
10.AB Alternatív honfoglalás – steampunk képregény
10.C Bográcsban készített ízletes honfoglaló ételek
10.D-12.ABX-12.G Honfoglaló falu élete – makett készítése
10.E Honfoglalás kori étlap elkészítése, étterem kialakítása, személyzet öltözködésének megtervezése, étterem piaci megjelenése
10.R Honfoglaló étkezés és mozgáskultúra / Facebook profil létrehozása/
10.H Iskolánk visszafoglalása – Film a honvédelemről
10.MF Iskolánk visszafoglalása
10.V Eleink nyomában a népek országútján – terepasztal készítés
10.P Honfoglalás üzenete a 21.században
11.AB Interaktív térkép készítése a honfoglalók vándorlásáról
11.C Honlap készítése a honfoglalásról
11.E Modern jurta, miniben
11.R Elődeink lakóhelye – Jurta eredetiben
11.H A honfoglalás fegyverei és üzenete – parittya készítése – csatajelenet
11.P Honfoglaló fegyveres vitéz – kiállítás
11.V Honfoglalás és az ország története – körkép készítése
11.MFSZ Chiphadsereg és hajléka - Jurta és berendezései elektronikus alkatrészekből
12.C Iskolánk visszafoglalása – Múltja és jelene
12.E JURTA_HON_LAP – jurtaállítás és honlapkészítés
12.R Hány kalória szükséges a Kárpát-medence meghódításához
12.K Óriási társasjáték készítése a honfoglalás jegyében
Kollégium Minden szinten szinte minden, egy hónapon keresztül

Iskolán kívüli programok: Nemzeti Múzeum Honfoglalás kora c. kiállítás meglátogatása, Budapest; Várpark és Árpád korabeli skanzen megtekintése, Dinnyés; Jurta felállítása, Sükösd; Nemzeti Lovarda megtekintése, Nemzeti Múzeum; Dr. Hidán Csaba honfoglalás kori telephelye, Kerepes; Helyrajzi gyűjtemény Csepel.