Gólyanap

2019. október 25-én nemcsak azért köszöntött ránk vidám nap, mert az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap volt, hanem mert a 9. évfolyamosok tanulás helyett egy vidám vetélkedőben mérették meg magukat.

Az elmúlt évek gyakorlatától eltérően most arról kellett tanúbizonyságot adniuk, hogy összetartó, egymást segítő közösséggé váltak-e az elmúlt két hónap alatt.

A délelőtt során egy fergeteges vetélkedőre került sor, amelyben kilenc megmérettetés várt az osztályokra és osztályfőnökeikre. Az osztályok csapatai sorsolás alapján három-három játékban vettek részt.

A játékok minden esetben az együttműködésre, a kölcsönös figyelemre épültek.

A nyertes 3, a második 2, a harmadik minden estben 1 pontot kapott.

Volt az iskoláról szóló totó, érdekes közös témát feldolgozó plakát rajzolása is.

A vetélkedő kiértékelésében zsűri segédkezett, amelynek elnöke iskolánk igazgatónője, Herczeg Mária, segítői Cseh István és Rotter András tanár urak voltak.

A közel három órán át tartó kimerítő, de vidám játék során dobogós helyezettek a következők lettek:

  1. helyezett a 9.v (osztályfőnökük Asztalos Jenő) és egyben a LEGÖSSZETARTÓBB OSZTÁLY is.
  2. helyezett a 9.r (osztályfőnökük Erdős András) és a 9.h (osztályfőnökük Gaszler István).
  3. helyezett a 9.abx (osztályfőnökük Laub Gábor).

A többi osztály is nagyon kitartóan és ügyesen játszott, és a rendezvény végén mindenki kapott oklevelet és ajándékot is.

Köszönet Nagy Katalin tanárnőnek és a 12.c osztály tanulóinak a rendezvény szervezéséért.

Fényképek...