Gólyanap

2018. október 26-án már sokadik alkalommal rendeztük meg iskolánkban a gólyanapot, amelyet idén is szervezett csapatépítés, ráhangolás előzött meg minden egyes kilencedikes osztályban, iskolánk fejlesztőpedagógusai, gyermekvédelmi felelőse és pszichológusa szakszerű szervezésében, az osztályfőnökök tevékeny részvétele mellett.

Az osztályfőnök irányításával hat különböző feladat megoldásához csoportok alakultak az osztályokon belül. A feladatok a következők voltak: sportos sorverseny a tornateremben, részvétel az egészségpont és a képességpont munkájában, kerítésrajz tervezése, az osztály bemutatásának előkészítése, fontos és hasznos tudnivalók megszerzése az iskola működéséről, az oktatás struktúrájáról. Fontos mozzanata volt a rendezvénynek, hogy az egyes osztályok előzetes megbeszélés alapján valamilyen egyezményes jellel-ruhadarabbal, fejfedővel, napszemüveggel is jelezték az összetartozásukat.

Nagy sürgés-forgás közepette segítették tanulóinkat az iskola elkötelezett alkalmazottai is- iskolánk igazgatója, a tanulmányi iroda munkatársai, a védőnő, a fejlesztő pedagógusok is.

A feladatok végrehajtása után az osztályok iskolánk rendezvény-termében foglaltak helyet, ahol kisvártatva elkezdődött az osztályok bemutatkozása. Ötletes és mókás percek váltották egymást. Különösen jók voltak idén a szakközépiskolai osztályok, de 9.g és a 9.r bemutatkozása is nagyon sikeres volt.

A bemutatkozások végeztével iskolánk igazgatója, Herczeg Mária, értékelte a napot és okleveleket, jutalmakat kiosztva megdicsérte az ügyes résztvevőket. Kiemelte, hogy a sportversenyek során legfürgébbek a 9.abx, 9.mf és 9.r osztályosok. Az egészségponton legjobban teljesítettek a 9.g, a 9.r, a 9.v osztályosok, a képességponton legügyesebbek a 9.c, 9.e, 9.v, 9.r, 9.p tanulói voltak.

Reméljük, hogy mindig kellemes élményként fognak erre a napra gondolni legifjabb tanulóink!

Köszönjük a szervezést: Nagy Katalin tanárnőnek.

Képtár