Gólyanap

2014. szeptember 19-én egy olyan eseményre került sor iskolánkban, amit a 9. évfolyamosok kedvéért hívtunk életre pár évvel ezelőtt - gólyanapot tartottunk.
Az események a délelőtt folyamán a következőképpen alakultak:
Először egy úgynevezett iskolaismereti játékban vettek részt a „kisgólyák”. Ennek az volt a célja, hogy minél jobban megismerjék az iskola épületét, intézményét, azokat az embereket, akikkel nap-mint- nap kapcsolatba kerülhetnek a tanulmányaik, az iskolai ügyeik intézése során. A feladatokat közösen kellett végrehajtanunk, tehát a siker a közös igyekezetünk, ügyességünk záloga volt.
Az udvarias, érdeklődő fiatalokat nagy türelemmel és szeretettel fogadta iskolánk igazgatója, a tanulmányi osztály munkatársai, az iskola pszichológusa, a könyvtár vezetője, a gyermekvédelmi felelős, a portás és a büfés is.
Az osztály közös feladata volt egy információs táblázat és osztályzászló elkészítése, jelmondat kitalálása is. De versírás és rovásírásos feladat, könyvtári totó is tarkította a palettát.
Rövid szünet után a rendezvény második felében egy fergeteges, a tanulók elmondása szerint fárasztó, sor - és váltóverseny keretében mérhették össze erőiket iskolánk sportpályáján a legkisebbek. A vetélkedőt iskolánk testnevelő tanárai szervezték és irányították.
A zsűri értékelése alapján, amiben a vetélkedő két része egyforma arányban lett figyelembe véve, Kozma Rita igazgatóhelyettes a következő eredményt hirdethette ki:
1. 9.M - osztályfőnökük Takács János
2. 9.C – osztályfőnökük Leskó János
3. 9.JF – osztályfőnök helyettesük Kovács László
4. 9.B – osztályfőnökük Szabó István
5. 9.A – osztályfőnökük Várkonyi Csaba.
A mókás oklevelek mellé, az osztályok könyvtári emléklapot és gazdag ajándékcsomagot is kaptak a Bajáki Diáksportkör Alapítvány jóvoltából.