Frissítve: Rakonczay András temetése

Fájó szívvel búcsúzunk, Rakonczay András kollégánktól, barátunktól. Hirtelen ragadta őt el tőlünk a halál. A szavakat keresve, nem érzek mást csak az űrt és a maró fájdalmat, amit maga után hagyott. Ki volt ő nekünk? Ha belenéztél égszínkék szemébe, láttad és tudtad a választ.: egy tiszta, egyenes, magyar ember, aki őszinte szeretettel nevelte a diákokat és segítette kollégáit. Nem volt olyan focimeccs, amire ne vitte volna el a gyerekeket. Lelkesedése mindenkire átragadt, sodort bennünket magával, mint a kiömlő patak. Tudom, hogy meghalt, de nem hiszem el most sem. Mosolya, jókedve itt van előttem, olyan élőn, mintha érinteni tudnám. Kedélyes ember volt, akinek a társaságában átmelegedett a szíved. Ugyan, hogy érthetném, hogy nem vagy többé, Te, aki mindenkivel törődtél, szerettél.

“Én nem haltam meg, az, ami nektek voltam, még mindig vagyok. Nevezzetek a nevemen, beszéljetek hozzám olyan könnyen és egyszerűen, ahogy mindig. Nevessetek és gondoljatok rám, hiszen én itt vagyok veletek, csak én az út másik oldalán megyek.”

Kedves kollégám, drága András emléked legyen áldott, nyugalmad csendes. A fájdalom és bánat, amit most alig lehet elviselni, rádöbbent arra, hogy életed ajándék volt és hálával tartozom, hogy ismerhettelek. Isten nyugasztaljon!