Felhívás

Ingyenes Felnőttképzéseink a BKSzC-ben

Az állam által támogatott tanfolyamok felnőtteknek

Budapest Főváros Kormányhivatala - 2016. március 1. és 2016. december 31.- közötti időszakban képzéseket indít, a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Munkaerő-piaci Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásról szóló 6/1996. (V11.16.) MüM rendelet (továbbiakban: MüM rendelet) 3. § szerinti felnőttképzést folytató intézményeknél ahol összeállították a képzési jegyzéket.

Jelentkezz szakmai tanulmányútra!

Ne maradj le! Van esélyed!

Iskolánk "Erasmus+" pályázatát a Tempus Közalapítvány elfogadta, támogatásra méltónak ítélte. Ennek keretében 4 - 4 fős tanulócsoportjaink utazhatnak francia, német és finn partnereinkhez 3 hetes szakmai gyakorlatra.

Délutáni tanítás

Az érettségi vizsgák miatt május 5-én kedden, valamint május 6-án szerdán délutáni tanítás lesz. Az első óra 12:00-kor kezdődik. A tanórák fél órásak, közöttük 10 perces szünettel. Május 7-8-án már a megszokott módon folyik a tanítás. A keddi és szerdai csöngetésrend az alábbi:

Véradás

A Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola intézményében február 9.-én hétfőn 10.00-14.00-ig VÉRADÁST szervezünk! Szeretettel várjuk az önzetlen segítő szándékú kollégákat és tanulókat a véradásra!

Diákoknak ingyenesen Office 365

Kedves szülők és diákok!

Tovább bővült a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Tisztaszoftver programja. Ezzel egyedülálló lehetőség nyílt meg a diákok előtt. A Microsoft Digitális Oktatási Alapcsomagjának újabb elemeként most minden iskolás gyerek akár 5 számítógépre és mobil eszközre ingyen töltheti le otthonában a legelterjedtebb irodai programcsomag, a Microsoft Office legújabb, jogtiszta verzióját.

Diákigazolvány érvényesítés igénylése

Kedves Diákok!

2013/2014-es tanévre érvényesített diákigazolványok érvényessége 2014.10.31-én lejár.

Azon tanulók igénylésének státuszáról, akiknek diákigazolványa még nem készült el, a https://igenyles.diakigazolvany.hu oldalon tájékozódhatnak, az igénylés nyomkövető felületen. A fenti oldalon található publikus igénylés nyomkövető felületen az oktatási azonosító megadása után a jogosult személyek információt kapnak benyújtott igénylésük státuszáról.

Lufthansa teszt

A Lufthansa Systems Hungária Kft. idén is lehetőséget biztosít az ORION programba való bekerüléshez iskolánk informatika szakmacsoportos oktatásában most érettségi/OKJ vizsgázó, illetve korábbi évfolyamokon végzett tanulóink számára.

Elkötelezett, tehetséges fiatalokat keresnek, különböző kezdő IT adminisztrátori pozíciókba. Május 12-én hétfőn 9 órakor szeretettel várunk minden érdeklődőt a kiválasztás első fordulóján.

Pályaválasztóknak

A Felvételi Eljárás első köre befejeződött, a már felvett tanulókat levélben értesítjük.

Intézményünk 9. évfolyamos üres szakközépiskolai és ösztöndíjas szakképzési férőhelyeire Rendkívüli Felvételi Eljárást hirdet 2014. május 05-re (hétfő), valamint 2014. május 06-ra (kedd).

A felvételi 9-16 óráig tart.

Beiratkozás a nyár folyamán

A nyár folyamán lehetséges felvételi eljárás 9. évfolyamra, illetve szakképzésre.

Tankönyvvásárlási közlemény

Ezúttal tájékoztatjuk tanulóinkat, hogy a KELLO tankönyvforgalmazó cég által kiküldött csekket még nem kötelező befizetniük, és mivel esetleges tankönyvtámogatásra jogosultsága, valamit az augusztusi rendelésmódosítás azt csökkenteni is fogja, a befizetést nem is ajánljuk. Ez a tanulók tanévkezdését nem fogja befolyásolni. A tankönyveket szeptember első heteiben, az iskolában fogják a tanulók megkapni.