Farsang 2017

Február 23-án már sokadszorra került megrendezésre iskolánkban az osztályok játékos farsangi vetélkedője. Idén 6 osztály vállalkozott rá, hogy jelmezt öltsenek, és megmérettessenek a mókás versenyben. A 9.c, 9.d, 9.g, 9.r valamint a 12.ab és a 12.c párosával játszottak a 70-80-as évek zenéjére. Volt limbózás, múmiaöltöztetés, perecadogatás, egérgyűjtés, kacsatánc és számos más nem hétköznapi tevékenység, amiben az osztályok párosával vették részt.

A játékot Istvánfi Klára, iskolánk fejlesztőpedagógusa és Dóka Tamás, informatika tanár vezették jó humorral és nagy lelkesedéssel. A zsűri tagjai Herczeg Mária igazgatónő irányításával nagy figyelemmel kísérték a fejleményeket, hogy igazságos döntéseket hozhassanak.

Érdekes színfoltja volt a rendezvénynek a 12.ab osztály, akik a retro stílus szellemében valószínűleg szüleik ruháit öltötték magukra. De nagyon imponáló volt a 12.c összehangolt játéka is, amivel megnyerték a játékot. A végzősök példát mutattak ezzel a kilencedikeseknek vállalkozószellemből és összetartásból is.

A 12.c lett az első, a 12.ab a második, a 9.d a harmadik helyezett, de mindenki nyert egy jókedvű délutánt, egy finom uzsonnát jó társaságban, hiszen a mókázást az iskola konyháján sütött nagymennyiségű fánk és forró tea zárta.

Köszönet az osztályfőnökök lelkesítő munkájáért, a zsűri igazságos bíráskodásáért, a játékvezetők irányításáért, a finom fánkért a konyha dolgozóinak és a szervezésért Nagy Katalin tanárnőnek!

Fotók...