Estöri – Kreatív Történelmi Verseny

Fazekas Petra, Gergely Richárd

Az Esterházy Magyarország Alapítvány idén immár nyolcadik alkalommal rendezte meg kreatív történelmi versenyét. A verseny célja, hogy a tanulók önálló ismeretszerzés, kutatás segítségével megismerjék Magyarország történelmét, kultúráját és életmódját. Az idei téma a kelet-közép-európai államok uniós csatlakozása volt.

Iskolánkból a Fazekas Petra, Gergely Richárd és Nagy Márk 10.e osztályos tanulókból álló csapat két sikeres online forduló után került a középdöntőbe, a legjobb 21 közé. Az Európa Pontban tartott eseményen az előzetesen elkészített kisfilmjük levetítése után a prezentációjuk bemutatása volt a feladat. Sajnos betegség miatt csak két csapattag vett részt a megmérettetésen, de így is remekül álltak helyt egyedüli technikumi csapatként a gimnáziumi indulók között.

Bár a döntőbe nem sikerült bejutniuk, de egyet kell értenünk a szervezőkkel és a zsűri tagjaival, akik úgy fogalmaztak a nap végén: „21 győztes csapatunk volt ma”.

Köszönet Koleszár Zsuzsanna tanárnőnek a felkészítést.