Beszámoló

Bunkertúra a Csepeli Gyár területén

Fővárosunk területén számtalan második világháborús emlék található – némely könnyen észrevehető, míg mások elrejtve maradnak szemünk elől. Ez a második világháborús bombázások ellen védelmet nyújtó bunkerekre is igaz.

Az iskolánkhoz közel található, egykori Weiss Manfréd Acél- és Fémművek területén is épült több (különböző típusú) bunker a második világháború évei alatt. Ezek az óvóhelyek (a tervek szerint) a gyár dolgozóinak nyújtottak védelmet egy esetleges bombázás idején.

Farsangi vetélkedő

Iskolánkban idén sem múlhatott el a farsang, vetélkedő nélkül. Csütörtökön, 11 osztály részvételével került sor a már hagyományosnak mondható rendezvényre. Bemelegítésként farsanggal kapcsolatos totót tölthettek ki az osztályok. Ezután tavaszi versikét kellett írniuk két állat és két növény nevének a felhasználásával, majd illusztrálták is rajzzal a művüket. A játékos vetélkedő feladatai között voltak ismerős játékok, de új versenyszámok is. Nagy sikert aratott a mindenki által kedvelt székfoglaló és a lufikukac is. Sokaknak sikerült megtanulni, papírból hajtogatni békát és tulipánt is.

SZKTV továbbjutás

Az évente hagyományosan megrendezett a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, 2015-ben villanyszerelő tanulóink közül, az elődöntőből egyedüli budapestiként Sárvári Sándor Gyula tanulónk jutott tovább. A verseny döntője áprilisban, a Szakma Sztár Versenyen lesz a HUNGEXPO területén.

A következő válogató verseny a döntőbe jutásért február 28-án lesz. Szurkoljuk együtt, eredményes felkészülést kívánunk!

Korábbi hír a témában: SZKTV és OSZTV elődöntő

Globális felmelegedés

A reál munkaközösség a 9-10. évfolyam tanulóinak bevonásával 2015.01.14-én a globális felmelegedés témaköréből vetélkedőt szervezett.

A versenyre plakátot és egy PowerPoint diasorozatot kellett előre elkészíteni a témakörhöz kapcsolódóan. A tanulók több jól sikerült, ötletes, szemléletes anyagot mutattak be.

A feladatokat egy diasorozat levetítésével kezdtük, ezeket a képeket memorizálni kellett a tanulóknak és a látottakat leírni.

SZKTV és OSZTV elődöntő

A 2015. évi Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) elődöntőjén közel 4.600 fő vett részt. Az évente hagyományosan megrendezett Szakma Sztár Fesztiválra az idén is jelentkeztek villanyszerelő tanulóink. Az elődöntőben 3 fő képviselte iskolánkat.

Pataki Dávid

Sárvári Sándor Gyula

Balázs János

A válogató verseny február 28-án lesz.

„Együtt szaval a nemzet”

2015. január 22-én, 10 órakor a mi iskolánk tanulói is részt vettek a Magyar Kultúra napján rendezett „Együtt szaval a nemzet” programban. Jordán Tamás színművész irányításával először a Himnusz első versszakát, majd a Szózatot végig, sok száz iskola diákjaival együtt elszavaltuk. 31 tanulónk vett részt a közös versmondásban, 7 osztály közreműködésével (9/A, 9/B, 10/D, 11/C, 11/E, 12/AG, 13/N).

Dicséret illeti őket, mert színvonalasan és igényesen szavalták el a verseket!

Cipősdoboz akció

Ahogy közeledett a karácsony, felvetődött egy gondolat a 10.c egyik osztályfőnöki óráján - be kellene kapcsolódni a cipősdoboz akcióba, amelyet már évek óta nagy sikerrel üzemeltet a Baptista Szeretetszolgálat! Az ajándékok, játékok gyűjtésében Nyúl Árpád, Szabó Martin, Marinkás Norbert és Csóka Márk jártak elöl, de mások is hozzájárultak a dobozok megtöltéséhez, a csomagoláshoz (Ricz Miklós a 11.v osztályból).

Szalagavató bál

Köszönjük a fotót: Horwáth Fotó Stúdió +36 30 956 10 20

Hagyományos Szalagavató – Új hagyományokkal

December 5-én ismét eljött a végzősök várva várt Nagy Napja!

Ahogy közeledett az idő, a levegő egyre jobban izzott a lelkes készülődéstől, a táncpróbáktól, ahol diákjaink minden ötletességüket és ügyességüket bevetették, hogy mind a kedves szülőket és rokonokat, mind tanáraikat elbűvöljék…

Az este ismételten varázslatot hozott!

Nagy László (1954-2014)

"Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani.”

Mély fájdalommal ébredtünk a mai napra. Nagy László kollégánkban egy kiváló pedagógust, embert, kollégát vesztettünk el.

Nehéz megtalálni a szavakat, melyekkel leírhatnánk a fizikaórák hangulatát, amelyek mától pótolhatatlanok lesznek számunkra.

Felejthetetlen kísérleteidet a felhőkre rajzold ezután. A minap, mint a Mikulás még örömmel osztogattad a cukrokat a gyerekeknek és készültél a karácsonyra unokáiddal, de hirtelen halálod elragadott tőlük.

"Beszélni nehéz!" körök emlékversenye

A Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola rendezte 2014. december 6-án a 26. országos Péchy Blanka emlékversenyt, amelyen iskolánkat Kiss Dénes, Vaszlovik Gábor és Kavecsánszki András 10.D osztályos tanulók képviselték. Nagy örömünkre Kavecsánszki András III. helyezést ért el! Szívből gratulálunk neki!