Angol nyelvi verseny - Environmental Protection

Environmental Protection címmel angol nyelvi versenyt szervezett az idegennyelvi munkaközösség 2022. 10. 13-án.
A téma kapcsolódik az iskola éveleji projektjéhez, ami a fenntarthatóságról szólt. Részben az is célja volt a versenynek, hogy kiderüljön, mit tanultak, milyen új dolgokkal találkoztak a tanulók a projekt során. Örömmel láttuk, hogy –mint mindig- nagy lelkesedéssel várták a gyerekek a feladatokat, a versenyt.
Az első feladatuk egy hallott szövegértési feladat volt. Ehhez először megnéztünk egy videót, amiben a fiatalok mások által szemétnek ítélt dolgokból (műanyag palack stb.) művészeti alkotásokat, használati tárgyakat hoztak létre. Ehhez még az utcáról is összeszedik a „szemetet”, példát mutatva ezzel másoknak is. Kiderül a videóból az is, hogy például a kupakok sem haszontalan tárgyak, csodálatos mozaikot lehet készíteni belőlük. Azonban dekorációs elemeken túl használati tárgyak is készülnek, például kiegészítők, ruhadarabok, ékszerek.
A videót kétszer néztük meg, ezután a feladatlapot oldották meg a gyerekek. Az első feladatban az újrahasznosítással, környezetszennyezéssel kapcsolatos kifejezéseket kellett összepárosítaniuk a definíciójukkal. A második feladat feleletválasztós feladat volt, a videóban elhangzott információk alapján. A harmadik feladat szintén a videóhoz kapcsolódott, szöveget kellett kiegészíteniük.
Ezután kaptak még egy feladatlapot a tanulók, ezen a környezetvédelmi problémákkal kellett foglalkozniuk, össze kellett párosítaniuk a problémát és az okozóját.
A téma is és a feladatok is nagyon tetszettek a gyerekeknek. Látszódott, hogy már van előzetes tudásuk, véleményük. Átérezték a téma fontosságát, nagy lelkesedéssel oldották meg a feladatokat.