
A honvédelem sem nélkülözheti az utánpótlást, a Zrínyi 2026 fejlesztési program keretében soha nem látott modernizáció zajlik a katonaságnál. Ugyanolyan fontos a kiváló, a korszerű haditechnikai eszközökhöz értő szakember ott, mint az ipari területeken. Iskolánk ezt felismerve kereste a lehetőséget profiljának további bővítésére.
Intézményünk képzési kínálatába két éve tartozik a honvédelem, először Honvéd Kadét általános képzéssel, majd Honvéd Kadét szakképzéssel indítottuk új osztályainkat.
A honvédelem ágazat olyan általános honvédelmi és katonai ismereteket nyújt, amellyel az itt tanulók felkészülnek a Magyar Honvédség kötelékében végzett munkára.
Elhivatott, a haza védelmét kiemelten fontos területnek látó fiatalokat célozza meg ez a forma, ahol a rend, a fegyelem, az erőnlét, a tartás, az elkötelezettség, a bajtársiasság és a kitartás kiemelten elvárt. Az ebben a formában tanulók polgári szakképzettséggel hagyják majd el az iskolát, ezekkel a fontos tulajdonságokkal felvértezve helyezkedhetnek el majd a munkaerőpiacon, ha mégsem a Honvédség kötelékében képzelik el a jövőjüket. Elhelyezkedésük, továbbtanulásuk nyitott, csupán a lehetőséget kapják meg egy, az átlagnál sokkal fegyelmezettebb keretek között végzett tanulásra.
Azok, aki nyitottak a katonai pályára, biztos munkahelyet találhatnak a Magyar Honvédségben, a polgári jellegű beosztásoktól a szakmai munkán át a fegyveres szolgálatig.