„Ez a képi világ, melynek kiváló reprezentánsait láthatják ebben a teremben, nemcsak a remek festőről szól, hanem arról az emberről is, aki élvezetet talál az élettel való beszélgetésekben is.
A képeken látható számtalan élethelyzet, anekdotikus pillanat, izgalmas karakter, a véletlenek összjátéka mintha egy véget nem érő történetbe illeszkednének. Mindegyik kép mögött legalább egy kisregény, de legalább egy novellányi történet húzódik. A kiállítás címe, hogy hogy nem: **Történések**.
Emberek, csoportok, interakciók mindenütt. Zajlik az élet, beszélget minden. Tavaszolás van, Virágos udvar van, Tó szabadidővel van, Város dobozokkal van. De a képek azt is megmutatják, hogy a történetek képesek elszakadni a földtől, és magasabb, a mieinknél elvontabb szférákba emelkedni. Leginkább Hrabal és Chagall módjára. Velük rokon Magyar József. Szellem és gondolat, átgondoltság, megfontoltság – ez is mind Magyar József.
Magyar képeinek intenzitásához még hozzájárul egy nagyon fontos komponens, ez pedig a színhasználat. A festészet nem létezik színek nélkül. Ez még akkor is így van, ha vannak egyetlen színbe mártott festmények – ők lennének a monokrómok –, de léteznek szín nélküli változatok is. A színek ilyenkor a pálya széléről kiabálnak a néző felé.
Magyar festészetének színhasználatát nem könnyű leírni. Tobzódunk, térdig állunk a pigmentben. Egyedül az abszolút fehér és az abszolút fekete hiányzik. Talán a vörösek, a vöröses narancsok és a zöldek dominálnak a tereiben. Mintha kirügyeznének a földszínek Magyarnál. Ha közel lépünk a képekhez, azt látjuk, a színek végtelen sokasága kapott hangot ebben a rügyezésben.
Ám a feszültséghez nem elég a változatos színhasználat. Azokat kontrasztokba, disszonáns, máskor harmonikus helyzetekbe kell rendezni.”
*Részlet Hemrik László tanulmányából.*