Damó István

A kiállítás időtartama: 
2023. november 21. kedd - 2023. december 20. szerda

AZ EL NEM HANGZOTT PÁRBESZÉD

Az alkotások szereplője a magára hagyott, kiszolgáltatott ember, aki az évszázados apokaliptikus harcok szenvedő alakja. Kerültem a szemnek és léleknek borzalmas jelenetek megrajzolását, megfestését. Hangulatot akartam teremteni a formák milyenségével, a kompozícióval, a viaskodó, gyötrődő vonalakkal és a viszszafogott színvilággal.

A kiállításon szereplő alkotásokat egy történelmi tanulmány ihlette. Szerzője, George Blond francia történész. Kötetének címe: „Az Úr haragosai”. Európa négyszáz éves vallási háborúiról szól: fanatizmusról, babonákból született vak szenvedélyes célokról, amelyek mindig tragikus következményekkel értek véget. Fanatizmus, ami több szenvedést okozott az emberiségnek, mint a hitetlenség. A kiállításon szereplő alkotások, nem szöveghű illusztrációk, és nem egy rövid korszakhoz fűződnek, hanem több évtizedes töprengés eredménye.

Majd negyven év telt el azóta, hogy olvastam a könyvet, közben annyi minden történt a nagyvilágban, és semmi sem változott jóirányba. Amennyire embertelen, kegyetlen módon zajlottak több száz éve az események, ugyanolyan elállatiasodott módon viselkedik a XX. és a XXI. század embere. Az emberi értelem alapjában véve, semmit nem változott. A jelenkor sem különb az előbbieknél. Képmutató álságos világban élünk. Csak látszólagos megoldások, intézkedések vannak, félrevezetett tömegek, akik rohannak a vesztükbe. Párbeszéd nincs.

Damó István grafikusművész
Megnyitó: 
2023. november 21. kedd - 14:00
Közreműködők: 
A vendégeket köszönti Keppel Gyula, a galéria művészeti vezetője | A kiállítást megnyitja Feledy Balázs művészeti író | Közreműködnek: a Bocskai István Református Oktatási Központ Egressy Béni Művészeti Szakgimnázium tanulói

Összes kiállítás