Mézeskalács sütés

Iskolánk folyosóin 2014. december 18-án nagyon finom illatok terjengtek. Ezen a napon került sor a rég várt mézeskalács-sütésre. A tavalyi érdeklődést messze felülmúlóan idén 13 osztály jelentkezett a karácsonyt megelőző eseményre. Minden osztályközösség gyúródeszkával, sodrófával, kiszúró formákkal felszerelkezve várta a rajtot. A rajt iskolánk konyhájából indult, ahol Kollár József címzetes igazgatónk és a tanulmányi osztály munkatársai elkészítették a mézeskalács tésztáját és szétosztották az osztályok között. Az ügyes kezű osztályfőnökök és diákok a termekben szebbnél szebb formájú és díszítésű süteményeket készítettek, amelyeket a konyhán sütöttek meg. Voltak, akik magokkal, mások tojáshabbal díszítették a kalácsokat.

A gyerekeket más elfoglaltságok is várták. A könyvtárban karácsonyi kvízjáték, a 213-as teremben karácsonyi karaoke, a 113-as teremben szalvétahajtogatás ás díszkészítés volt a program.

Köszönet illeti a Bajáki Diáksportkör-alapítványt, a tanulmányi osztály és a konyha dolgozóit, valamint a résztvevő tanárokat és nevelőket a tevékenyben nyújtott segítségért és szervezésért!

További képtárak

Feltöltve: 2020-02-20 12:15
Feltöltve: 2020-02-18 14:42
Feltöltve: 2020-02-10 12:52
Feltöltve: 2020-01-22 13:25
Feltöltve: 2019-12-18 16:48