Erdős János

A kiállítás időtartama: 
2018. április 25. szerda - 2018. május 18. péntek

Erdős János kísérletező művész s az életpálya különböző szakaszaiban a jelenleg látható művektől stílusában, anyagaiban, technikájában teljesen eltérő művek is születtek, tudom, teljesen más irányokba is elindult. Több mint valószínű azonban, hogy nyomaiban felfedezhetők ezekben a kísérleti vagy éppen véglegesnek szánt művekben a jelenleg itt kiállított művek akár technikájukban, akár stílusjegyeiben akár csak a közvetített gondolatokban, érzelmi hatásaikban. Számomra azonban az utóbbi két évtized, vagy talán már több is, az életmű legérdekesebb, legmeghatározóbb egysége! … az itt látható művek is a kortárs magyar képzőművészet egy egészen speciális, sajátos, ugyanakkor erős hagyományokkal bíró területének remekei! Akár honnan is nézem, számomra mégis csak egyfajta speciális tájképek ezek! Nem egyszerű, nem a hagyományos értelemben vett tájképek, egy klasszikust idéznék, úgy mond „kvázi tájképek”! Az egyik táj sajátos absztrakt kompozícióvá érik, a másik egy szerkesztett konstruktív egység, a harmadik szomorú fekete naplemente, a negyedik egy játékos Gólem imbolygása, a következő a dombok szertelen tobzódása, majd a tenger mélysége, vagy éppen a végtelen horizontja, a hegyek magasa, a szél ereje, a természet sajátos csodája, kavargó, furcsa ködbe belehasító szigorúan komponált formák egyvelege, a véletlen tervezett, szervezett rendje, precízen szerkesztett, meghúzott vonalak. Vagyis „kvázi tájképek” ezek. Erdős festői múltjának összes tehetsége, összes tudománya, összes tapasztalata, összes ravaszsága benne rejlik ezen alkotásokban, hol egyértelműen tudomásunkra hozva mondandóját, hol finoman elrejtve azt feltételezve, hogy képesek vagyunk részévé válni a kompozíciónak, a kompozíciót létrehozó gondolatnak, gondolatoknak, érzéseknek, érzelmeknek.

Részletek Baky Péter festőművész tanulmányából

Megnyitó: 
2018. április 25. szerda - 14:00
Közreműködők: 
A vendégeket köszönti: Keppel Gyula galériavezető | A kiállítást megnyitja: SZAKOLCZAY LAJOS Széchényi-díjas irodalom-és művészetkritikus | Közreműködnek: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerképző Gyakorló Szakgimnáziumának növendékei

Összes kiállítás