Szalagavató bál

Nagy örömmel rendeztük meg szalagavató ünnepségünket a végzős diákok tiszteletére.

A végzős osztályok: 12.bc, 12.d, 12.r, 11.j.f, és a 11.mv voltak.

Az ünnepélyes bevezető után, amelyet a bálkirály Egri Szilárd konferált, majd a bál királynője Ille Nikolett folytatta, meghallgathattuk a Mondd mit tegyek, hogy érezd című dalt Lenhardt Mária előadásában aki a Weiss Manfréd kollégium lakója.

Herczeg Mária Igazgató Asszony ünnepi beszédét követően nézhettünk meg egy szép duettet Kis Ákos és Kardos Henrietta a Weiss kollégium lakói előadásában.

Majd az ünnepélyes avatószalagok kitűzése következett, minden osztály az általa kedvelt dallamokra kaphatott szalagot.

Idén is kitettek magukért a tanárok, és két színvonalas előadást adtak a végzősöknek. Az egyik előadás egy szenvedélyes salsa volt, amelyet táncoltak: Dóka Tamás és Hajasné Laczkó Hedvig, Burián Ferenc és Balatinczné Pandur Zsófia, Németh Zsolt és Székely Mária, Marton Péter és Komonyi Viktória.

A másik előadás új színfoltként jelent meg a szalagavató bálon. A rendész tanárok tették látványossá, egy kínai oroszlántánccal és egy Kung-Fu bemutatóval, itt láthattuk Ligeti Ernő és Serflek József sifukat és Kovacsek Zoltánt. Mindkét műsorszám nagyon elnyerte a végzősök és a meghívott vendégek tetszését, amelyet nagy tapssal jutalmaztak.

Ezután a végzősök gyertyafényes kivonulása következett.

Húsz perc szünet után folytatódhatott az ünnep.

Az osztálytáncok előtt a bált egy csodálatos évfolyamkeringővel nyitották meg a táncpárok, amelyet Hajasné Laczkó Hedvig tanárnő tanított be. Ezután sorra az osztályok szórakoztatták a szülőket, vendégeket. A 11.m.v, a 12.r és a 12.bc osztályok táncoslábú tagjait láthattuk, akik nagy sikert könyvelhettek el maguknak. A táncok között jutott hely Bogláry Bence öregdiáknak is, aki akrobatikus táncával emelte az est fényét. Majd Mező Melinda a 12.d osztályt képviselve énekelte el a Honfoglalás című dalt. Még egy duettre is sor került Kis Ákos és Lenhardt Mária éneklésével és táncával.

Mindezek után osztályvideókat néztünk meg, visszatekintve az elmúlt négy évre, végül újból láthattuk az évfolyamkeringőt. Az estet a vendégek, barátok, szülők és végzősök közös táncával zártuk.

A szalagavató bálról készült videó felvételt a ballagáson ajándékba kapják a végzős tanulók.