Honvéd-kadét szakmai nap

Honvéd-kadét szakmai nap az MN Altiszti Akadémiáján Szentendrén, avagy mit is jelent az „Acélkocka” altiszti felkészítő-kiképző életpálya program a seregben

2019. 09. 24-én a 9.H osztály egész napos honvéd-kadét szakmai napon vett részt a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján Szentendrén, Gaszler István osztályfőnök vezetésével.

Az intézménybe belépve a helyi katonai zenekar fogadta a tanulókat és rögtönzött koncertet adott elő. A program keretében a diákok előadáson megismerhették az egyik lehetséges jövőbeli, érettségi utáni, katonai képzési lehetőségüket, az ”Acélkocka” altiszti felkészítő-kiképző programot, továbbá a honvéd altiszt hallgatók mindennapi életét az akadémián, a kiképzési gépjármű technikát és a kézi fegyvereket. Alaki kiképzésben részesültek, tárlatvezetéssel látogatást tettek a helyi katonai múzeumban. A nap folyamán a diákokkal a parancsnokok, szaktisztek, kiképzők foglalkoztak.

Az egyik honvéd-kadét tanuló nagyon találóan a következő gondolattal foglalta össze a nap hozadékát: A mai napon új célokat kaptam, szóval most bele kell húzni!

Minden tanulónknak további sok erőt, kitartást kívánunk tanulmányaihoz, egyben köszönjük az Altiszti Akadémia parancsnokának azt, hogy lehetőséget kaptunk a látogatásra!

Gaszler István osztályfőnök


További képek...