Hírek

Cakó Ferenc válogatott grafikái

2025 március 25-én , 14 órakor nyílt meg a Mansfeld Péter Galéria 119. tárlata, Keppel Gyula kurátor-tanár úr szerkesztésében, rendezésében; c Kossuth-díjas animációs rendező, grafikus, festő válogatott grafikáit és tablófestményeit a középpontba állítva. A kiállítás különlegessége, hogy Cakó Ferenc világhírű képzőművész személyében először látogatott el animációs rendező képzőművészeti életművének reprezentatív olvasatával iskolánk falai közé.

Történelmi tanulmányi csapatverseny

A Pécsi Tudományegyetem 2012 óta szervezi meg évente középiskolai történelmi tanulmányi csapatversenyét. A verseny célja, hogy a tanulók az érdekes és a kreativitásukra építő feladatok megoldásával tegyék élővé az iskolai keretek között elsajátított tananyagot, de fontos szerepe van az önálló ismeretszerzésnek és a kooperatív munkának is.

Országos szavalóverseny a Stefánia Palotában

Március 20-án a Stefánia Palotában rendezték meg immáron 30. alkalommal a Hazafias költészet a magyar irodalomban elnevezésű szavalóversenyt ahová az ország minden szegletéből érkeztek versmondó diákok.

Szolnoki látogatás

A MH Kiss József 86. Helikopterdandár mindennapjaiba pillanthattunk be, Szolnokon.

Honvéd kadét képzésünk során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a diákok ne csak az iskolapadban halljanak a katonák életéről, ezért rendszeresen látogatunk különféle alakulatokat.

Így volt ez március 25-én is, amikor iskolánk 11H osztályos tanulóinak lehetősége nyílt belecseppenni a MH Kiss József 86. Helikopterdandár mindennapjaiba, Szolnokon.

Sikeres teljesítmény az „1000 év katonái” honvédelmi vetélkedőn

Iskolánk, egy remekül felkészült kis csapata is bekerült a legjobb 15 csapat közé, így büszkén öregbítve iskolánk hírnevét. A verseny során a résztvevők különdíjban részesültek, „Legjobb videófilm készítés” kategóriában.

H2go kampány kvíz és egyéb versenyek

2025 februárjában a H2go kampány keretében más kihívások között tanulóinknak lehetőségük volt részt venni egy kvízfeladat megoldásában. A kérdéseket Selényi József tanárúr állította össze és a megoldásokat is ő értékelte ki. A vízfogyasztás, a víz tulajdonságai és általános ismeretek a vízről témaköröket érintő kérdéssorra közel százan válaszoltak tanulóink közül.