Hírek

Március 15-i ünnepség a kollégiumban

Idén rendhagyó módon ünnepelték a kollégisták az 1848-as forradalmat és szabadságharcot. Márciusi forradalom témakörben egy filmpályázatot hirdettünk, melyre hat csoport készítette el a pályamunkáját. Az ünnepség keretében a diákok megtekintették egymás műveit, melyek hol mosolyt, hol meghatottságot csaltak a kollégisták arcára. Az utolsó film levetítése után a háromtagú zsűri az 5.A csoport produkciójának adományozta az első díjat, de Herczeg Mária Igazgató Asszony (a zsűri elnöke) kiemelte, hogy minden pályázat nagyon színvonalas volt, és ennek a napnak minden diák a győztese.

Szakma Kiváló Tanulói

Március 12-14. között rendezték az idei Szakma Sztár Fesztivál, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) döntőjét 49 szakképesítésben Budapesten, a Hungexpo területén a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében.

Diáktúra Várostörténeti Verseny – Pesterzsébeti versenye

A Diáktúra Várostörténeti Verseny Pesterzsébeten megrendezésre kerülő versenye 2019.03.02 –án került lebonyolításra.

Iskolánkat két három fős csapat képviselte a 11.E osztályból.

Négy kategóriából mi a középiskolák kategóriájában vettünk részt. Itt 19 csapat szerepelt.

A versenyhez a tanulók kaptak egy térképet utcanevekkel, és egy 47 pontból álló feladatsort, minegyikhez kapcsolódó alkérdésekkel.

SUDOKU bajnokság 2019

Iskolánkban immár negyedik alkalommal rendeztük meg a sudoku versenyt március 6.-án. Nemcsak az iskolában, hanem a kollégiumban is meghirdettük a versenyt, sőt a felnőtteket is buzdítottuk a részvételre. A versenyen a diákok mellett iskolánk dolgozói is részt vettek. Hat fordulót terveztünk, és a résztvevőktől függött, hogy adott idő alatt mennyi feladatot tudnak megoldani. A feladatok minden fordulóban nehezedtek. A versenyzők közül az első helyezett 5 fordulón jutott túl, többen is megoldották a negyedik forduló feladatát, köztük az időeredmény döntött.

Sport: Remekeltek a Weiss-es fiúk!

Nem csak egyénileg, de csapatként is a legeredményesebbek voltak a BKSzC Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának békés harcos team tanulói.

Marvel vs DC farsangi vetélkedő

2019. március 4-én egy vetélkedő keretében mérkőztek meg egymással a Marvel és a DC szuperhősök kedvelői.

Kollégiumi teremfoci bajnokság

Kollégiumok közötti teremfoci bajnokságot rendeztünk és győzelemre vittük csapatunkat a döntőben február 26-án.

Farsangi buli a kollégiumban

A kollégium jó hangulatú farsangi bulit tartott. A programban volt jelmezes felvonulás, melynek során megcsodálhattuk a "Hattyúk tava" című balettet a kollégisták interpretációjában, fánksütés és evés, majd Szív küldi Szívnek "elővalentin" esti disco febr 13-án.