Hírek

Idegennyelvi verseny

A már hagyománnyá vált télköszöntő vetélkedőnket december 18-án rendeztük meg a Mansfeld teremben. Az 5. órában az angol nyelvet, a 6. órában pedig a német nyelvet tanuló diákok vettek részt a nyelvi versenyen.

Az angol nyelvi vetélkedőn a tanulóknak egy karácsonnyal kapcsolatos kvízzel kellett megbirkózniuk, valamint karácsonyi dalok szövegeit kellett kiegészíteniük. A gyerekek szívesen láttak neki az érdekes feladatok megoldásának, és utána élvezték a dalokat is. A versenyen a 9. és 11. évfolyamról vettek részt csapatok.

„Szépírás a kézírás” VII. versenykiírás

Hetedik alkalommal rendezzük meg iskolánkban a „Szépírás a kézírás” versenyt középiskolás diákok és pedagógusaik számára, valamint az iskolák egyéb dolgozói részére. Az eddigi tapasztalatok örömmel és reménnyel töltenek el bennünket, hiszen a múlt évben is rengeteg pályamű érkezett be.

Az első fordulóban Babits Mihály: A legnagyobb magyar – Töredékek Széchenyiről című írását várjuk kézzel írva.

A szöveget mellékeljük.

„Ékes rovás” V. versenykiírás

Ötödik alkalommal rendezzük meg iskolánkban az „Ékes rovás” versenyt középiskolás diákok és pedagógusaik számára, valamint az iskolák dolgozói részére. Az eddigi tapasztalatok örömmel és reménnyel töltenek el bennünket, hiszen a múlt évben is sok pályamű érkezett.

Az első fordulóban Grandpierre Attila: Régi magyar tánc c. versét várjuk beküldésre kézzel róva.

Történelem verseny

2017. november 15-én "A kiegyezés és előzményei" címmel történelmi verseny zajlott iskolánkban. A versenyen a diákok három fős csapatokkal vettek részt. A 14 csapatban összesen 42 tanuló küzdött a győztes címért.

A siker érdekében az alábbi öt féle feladatot kellett helyesen megoldaniuk: