Részletek EsziK Alajos grafikusművész írásaiból:
1983-ban végeztem a Főiskola sokszorosító grafika szakán. Azóta ott tanítok. (Ma Képzőművészeti Egyetem). Alakrajzot, klasszikus technikákat és igyekezetem szerint némi emberi és művészi etikát is.
Embert rajzolni önismereti folyamat. Megérteni és a papíron visszaadni a testbeszédét izgalmas feladat. A rajzolás elemi, archaikus önkifejezési forma, a stúdiumokban is vissza próbálom vezetni diákjaimat a gyermeki rajzolás öröméig… A volt tanítványok sikerei és ragaszkodása erőt ad.
Kezdetektől az emberi figura érdekel szenvedélyesen. A figura mozgásai érdekelnek. A nyitott mozgásívek a szabadságról, néha az extatikus, elragadtatott pillanatok időtlen boldogságról beszélnek. Az artikulátlan hadonászások a megfelelhetetlen kérdésekre mozgásviharral felelő, kudarcra ítélt kísérletekről. néha magába süppedt apatikus figura a játszma átmeneti feladásáról. Ami a munkáimban szimbolikus, az kimunkált, közmegegyezésszerű toposzokra utal, mivel fogódzókat akarok adni a nézőknek…
Szabad a rajzoló kéz, mert szabad kezet kapott a rajzoló. De hát kitől kapott szabad kezet? nos, véleményem szerint a Teremtőtől. Tőle kaptuk a <<szabad kezet>> és azokat a bizonyos talentumokat is – ki hogy és mennyit – amelyeket nem szabad elásnunk. Tőle kaptuk a lelkiismeretet is, amely olyan gonoszul furdal, ha mégis elásnánk valamennyit azokból a talentumokból. Ennek a szabad kéznek, szabad akaratnak a megharcolt vállalása adja az ember méltóságát…
A mozgásszínház, a balett az én művészetem rokonai. Ezeket egyébként is korunk legizgalmasabb törekvéseimnek tartom.
Nem szeretem a groteszket, mert lefokozza a tétet, az életet kisszerű hősök kisszerű játékának láttatja, sokszor a kívülálló pozíciójából: tessék, ilyen szánalmasok vagytok:
egerek és békák harca a tiétek. – Mégis, valamenynyire groteszkek a munkáim.
Nem akarok munkáimban moralizálni, nincsenek morális üzeneteim, nincs benne message, de remélem van benne morális tartalom.