Weiss Manfréd – Jedlik Gimnázium barátságos labdarúgó mérkőzés

Kevés középiskola rendelkezik füves labdarúgó pályával, ezért az enyhe őszt kihasználva barátságos mérkőzésre hívtuk meg a Jedlik Gimnázium nagypályás csapatát. A találkozót gyönyörű időben, szép számú nézősereg tekintette meg a testnevelő tanárok által szépen előkészített pályán.

Az eredmény végül számunkra nem volt kedvező, hiszen a vendégek nyertek 3:1 arányban. A Weiss Manfréd csapatában 26 játékos is lehetőséget kapott. Ez arra mindenképpen jó volt, hogy látni lehessen, kire lehet számítani a jövőben komolyabb szinten. Az ellenfél csapatában egyébként több futball akadémián játszó játékos szerepelt.

Reményeink szerint a későbbiekben, már szűkített kerettel, sikerül majd visszavágnunk, de a jövőben tervezzük további találkozók megszervezését is.

Csapatunk tagjai : Gyöngyösi Ferenc, Pintér Ádám, Marinkás Norbert, Kendrei Zsolt, Borbély Márk, Székely Nándor, Forgács Lóránd, Nádasdi Miklós, Fejes Richárd, Szabó Krisztofer, Kreisz Viktor, Horváth Gyula, Jakab Zsolt, Évi Bence, Bíró Péter, Bana Dániel, Varga Bertalan, Farkas István, Ulics Gergő, Surányi Imre, Csizmadia Gábor, Dóra Zoltán, Nana Zsolt, Retek Richárd, Kovács Dániel.

Gólszerzőnk : Nádasdi Miklós

Köszönet a szervezésért és a játékosok felkészítésért, Rakonczay András tanár úrnak.