Természettudományi vetélkedő

Az idén immár harmadik alkalommal rendeztük meg, a természettudományi vetélkedőt a 9- és 10. évfolyam számára. Az osztályokból öt fős csapatokkal neveztek a tanulók. Kilenc csapat vett részt a versenyen, melynek mottója a „négy őselem” volt. A feladatokat ennek szellemében állítottuk össze.

Az első feladat egy mozgásos fizika feladat volt, ahol a tanulóknak a mozgás grafikonját is le kellett rajzolni.

A második feladatcsoport biológia, földrajz és kémia tantárgyakhoz kapcsolódott. Vegyesen kaptak villámkérdéseket és négy válaszlehetőségből kellett kiválasztaniuk a jót. A kérdések előtt, a feladathoz kapcsolódó képek lettek kivetítve, amelyek a tanulókat hozzásegíthették a jó válaszok megadásához.

Ezután négy matematika feladat következett, amelyek a logikus gondolkodásukat tette próbára.

Az utolsó feladat egy „fantázia” feladat volt. A csapatoknak logót kellett tervezniük, amivel képviselnék a Földet a Galaxisban, jelmondatot kellett írniuk, amelynek a bolygónk iránti elkötelezettséget hivatott tükrözni és egy olyan kérést fogalmaztak meg az űrből jövő látogatókhoz, amely az emberiség javát szolgálja.

1. helyezett 9.C osztály csapata
2. helyezett 10.R osztály csapata
3. helyezett 9.X osztály csapata

Gratulálunk nekik!

Ezt a jó hangulatú és hasznos információkkal teli versenyt a természettudományi tagozat tanárai szervezték meg és bonyolították le. Köszönjük nekik!