Pénz7

2017-ben iskolánk már harmadik alkalommal vett részt az Európai Bankföderáció (EBF) kezdeményezésére indított European Money Week magyarországi rendezvénysorozatában, a Pénz7 projektben. A program a pénzügyi tudatosságra, a pénzügyi alapismeretek fontosságára kívánta felhívni ismételten a figyelmet. A Pénz7 program főszervezője idén is a Magyar Bankszövetség volt, társszervező a Pénziránytű Alapítvány.

Idén 2017. március 6-10. között a harmadik alkalommal megrendezett Pénz7 projekt központi témái:
9-11 osztályokban: Bankoljunk okosan! – korszerű pénzkezelés „KÉSZPÉNZZEL VAGY ANÉLKÜL?”
12.osztályokban: Vállalkozási Téma 2017.

Sikeresnek mondhatjuk a Pénz7 projektet az idei évben is, a tavalyi évhez hasonlóan sikeres volt az osztályok bevonása a pénzügyi szemléletformálásba, a pénzzel kapcsolatos döntések elsajátításába.

Hasznos információkat tudtunk nyújtani a banki szolgáltatásokról, a bankkártyás fizetési módókról illetve a készpénzes fizetés előnyeiről és hátrányairól tartottunk eszmecserét és vitafórumot a diákokkal.

A 12. évfolyamon a vállalkozások világába nyartek betekintést a diákok, a megtartott óra a gyakorlati vállalkozási ötlettől egy vállalkozás kivitelezéséig, a termékötlettől a megvalósításig témában versenyszerűen zajlott. Az idei évben is a 12 ab osztály diákjai- akik idén már második alkalommal vettek részt a Pénz7 eseményein- nagyszerű ötleteléssel, kis csoportokban versenyeztek „a legjobb ötlet és megvalósítás” díjért.

A győztes csapat tagjai: Erős Csaba, Shehu Ardonit, Shehu Dreni

Sikeres és tanulságos volt a résztvevők számára, hiszen a „PÉNZ-ügyek” mindennapjaink része, korosztálytól függetlenül. Jóval egyszerűbbé és kiszámíthatóbbá válhatnak hétköznapjaink, valamint a jövőnk is, ha tisztában vagyunk a személyes pénzügyeinket érintő néhány egyszerű dologgal, és tudjuk, hogy mikor, mire érdemes figyelnünk.