Időutazás az Árpád-korba - Emese park

Emesepark - Árpád-kori vitéz és hű társa

A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal által a kollégiumi hagyományok ápolására kiírt pályázaton kollégiumunk is részt vett. Október hónapban 2 program megrendezésére került sor. Az első program a „Gólyaavató” volt, amit Sarlóspusztán rendeztünk meg. A második programon ellátogattunk a Szigethalmon található Emese parkba.

A Kollégiumi hagyományok ápolása második programnapja
2014. október 15.

A kollégiumunk számára fontos a hagyományápolás. Ünnepeinkkel, hagyományainkkal azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek érezzék át a történelmi múlt jelentőségét. Elődeink életmódja, tettei megismerése nélkül nem lehet saját jövőt építeni. A közösségépítést és a múlt megismerését jelentő programok szervezése közös célunk, melynek keretében a diákokat egy középkori parkba vittük el. Szigethalmon található az Emese park, melyben egy középkori falut ismerhetek meg a tanulók. Itt életvitelszerűen, korhű körülmények között szemléltették a Honfoglalástól az Államalapításon át egészen a lovagkor hajnaláig terjedő varázslatos világot. A parkban egy középkori földvár idézte meg a történelmet. A várban lovagterem rekonstrukciós régészeti kiállításokkal, korabeli műhelyek, kőalagút, tömlöc található. A várhoz tartozó faluban korabeli házak, jurták, épülő templom, gyógynövény- és fűszerkert, íjászpálya, középkori játékok tették színessé az élményt. Lehetőség volt a tavon csónakázásra, ahol egy korabeli kikötő és halászkunyhó is található. A parkban hagyományos háziállatokkal is találkozhattak a tanulók. A diákok beleélhették magukat, aktív résztvevőivé válhattak a történelemnek.

[ FOTÓK a képtárban: Emese park: időutazás ]

Az Emese park által kínált program:

  • lovagterem és kiállításai megtekintése, előadás
  • korabeli kézműves foglalkozás
  • csónakázás középkori hajóval, halászkunyhó megtekintése
  • íjászat és kopjahajítás
  • barangolás az Árpád-kori településen