Honvédelmi versenysorozat

Magyar Honvédség - Honvédelmi Kötelék

A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Kötelék 2014 tavaszán megyei szintű honvédelmi verseny-sorozatot hirdetett meg középiskolák számára. A verseny célja, hogy a sport eszközeivel segítséget nyújtson a katonai alapismeretek megismeréséhez.

Iskolánként egy-egy négyfős csapat jelentkezhetett a versenyre. A nevezett 20 csapat között iskolánk is képviseltette magát négy végzős diákjával: Bodea Krisztián (12.BE), Kovács Sándor (12. AG), Totok Márton (12.AG), Tóth Zoltán (12.BE), felkészítő tanárok Baginé Kovács Katalin és Balogh Beáta.

A versenynek a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiája adott helyet, Szentendrén. A környezet, a szervezés, a versenyszámok változatossága végig fenntartották a tanulók érdeklődését, erősítették a versenyszellemet – iskolától függetlenül. A verseny színvonalát tovább növelték a nap során végig jelenlévő vendégek (Dandártábornok Úr, olimpiai- és világbajnok versenyzők, a Honvédelmi Minisztérium munkatársai).

A tanulók gyakorlati és elméleti feladatokban is helyt kellett, hogy álljanak.
Gyakorlati feladatok: lövészet légpuskával, 5 méter távolságra kihelyezett bukó célokra; kézigránát dobás 5, 10, 15, 200 méter távolságból, álló, térdelő és fekvő helyzetből; tereptan tájékozódási feladatok; fegyveres váltófutás 400 méter távon. Elméleti feladatok: kérdések a honvédségről, katonai ismeretekről, katonai hagyományokról.

Az izgalmas feladatok és a környezet biztosította hangulatot tovább fokozta az eredményhirdetés pillanata, ahol iskolánk csapata felállhatott a képzeletbeli dobogó második fokára. A tanulók kitartó, erőt próbáló, hősies küzdelemben szerezték meg az ezüstérmet, amelyet Farkas Anikó a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke adott át.

Az eseményen fényképek készültek...