Gólyatábor

Tata, 2015. szeptember 2-4.

Iskolánk hagyományainak megfelelően, idén is megrendezésre került a gólyatábor azon fiatalok számára, akik intézményünkben kezdték meg középiskolai tanulmányaikat.

Fontosnak tartjuk, hogy tanulóink egy biztonságot adó, megtartó, támogató környezetben érezzék magukat a nálunk töltött tanulmányi idejük alatt. Ennek a bizalomnak a kiépítésére teremt alkalmat a gólyatáborban együtt eltöltött idő, amely megismételhetetlen és egyben kihagyhatatlan lehetőséget nyújt 9. évfolyamos diákjainknak és osztályfőnökeiknek arra, hogy megismerkedhessenek, évekre szóló kapcsolatot, barátságot építsenek ki egymással - nem csak osztályon belül, hanem az évfolyamok között is. A tatai Öreg-tó partja, a megnyugtató, történelmi környezet és a játékos vetélkedők sokasága megkönnyíti az első bátortalan lépéseket.

Diákjaink osztályfőnökeikkel a déli pályaudvaron készülődtek az indulásra. A sok meglepett, bátortalan fiatal diák – és osztályfőnökeik – nagy hátizsákkal vágtak neki az ismeretlen utazásnak. Az időjárás végig kegyes volt hozzánk, így az első perctől, az indulás kezdetétől a búcsú pillanatáig kellemes, napsütéses időnk volt.

Mozgalmas napokat töltöttünk együtt. Első este került megrendezésre az ’Éjszakai járőrverseny’, amelynek keretében előre megadott feladatlap kérdéseire kellett válaszolni az osztályoknak – az éj leple alatt, ami több mókás szituációt is szült.

A következő nap délelőtt az ’Ismerd meg Tatát’ vetélkedőben a gólyák és osztályfőnökeik Tata látványosságait, nevezetességeit ismerhették meg – szintén egy-egy feladat teljesítését követően. A délutánt egy ’Fergeteges, monumentális vetélkedő’ töltötte ki – sorversenyek, ügyességi feladatok, nem várt meglepetések. Mindeközben folyamatosan zajlottak különböző sportversenyek az osztályok között. A második együtt töltött este is tartogatott meglepetéseket, hiszen egy évfolyam ’Ki mit tud?’ keretében minden osztály megmutathatta színészi tehetségét, ének- és tánctudását – nem egy esetben az osztályfőnökkel karöltve. A feladatok teljesítéséért, a három nap alatt folyamatosan, minden osztály pontokat kapott, amelyeket az utolsó napon, a tábor zárása előtt összesítve értékes nyereményekre válthattak.

Az utolsó, együtt eltöltött ebéd után, a harmadik napon zártuk a tábort. A fáradt, elcsigázott, de még mindig tettre kész diákok, akik pár nappal ezelőtt bátortalan gólyákként érkeztek a táborba, most bátor, magabiztos, jókedvű fiatalokként sorakoztak indulásra készen, és fájó szívvel hagyták maguk mögött a vidám napokat… hiszen visszaérve iskolánkba, kezdődött a tanulás!

Balogh Beáta

A táborban készült fényképek a képtárban megtekinthetőek...