Hírek

Kollégiumok közötti focitorna a Weissben

2017. április 3-án, 4-én és 6-án a BKSZC Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakiskolája és Kollégiuma rendezte meg a kollégiumok közötti teremlabdarúgó tornát. 11 kollégium nevezett a bajnokságra, melynek elődöntőiből két-két csapat jutott a döntőbe. Kollégistáink fegyelmezett és sportszerű játékkal kvalifikálták magukat az április 6-án rendezett négyes döntőbe, ahol a „weisses” diákok az előkelő harmadik helyet szerezték meg.

Weiss Manfréd emléktábla koszorúzás

Megemlékeztünk iskolánk névadójáról Weiss Manfrédról, aki 160 éve április 11-én született. Ő volt a magyar ipar egyik megteremtője. 1892-ben alapította a Weiss Manfréd Műveket. Munkásságával hozzájárult Magyarország felemelkedéséhez. A gyáraiban megteremtette a szervezett szakképzés feltételeit. Iskolánk 1948-ban a gyár igényeinek megfelelően indította be az iparitanuló képzést.

IKSZ parkrendezés

Április második vasárnapján a Hűvösvölgyi Gyermekotthon parkjának rendezésében segítettek 9. évfolyamos közösségi szolgálatos diákjaink.

Dél-budai Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny

Iskolánkat négy diákunk képviselte a 2017. április 07-én megrendezésre került Katasztrófavédelmi versenyen a csepeli Tűzoltó Parancsnokságon: Pipó Dániel, Horváth Tamás, Masevela Bertin 9.d és Kovács Ádám 9.c osztályos tanulók.

A program reggel 8 órakor kezdődött. Diákjaink 10 állomáson mérhették össze tudásukat és ügyességüket. 14 csapat indult a versenyen középiskolai és általános iskolai kategóriákban.

Országos Tehetségkutató Mikola Sándor Fizikaverseny

Hosszú szünet után iskolánk úgy döntött, hogy képviselteti magát a Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaversenyen. A tanulmányi versenyek legfontosabb feladata a diákok motiválása, a tantárgy felé irányítása. Ezt a célt látja el a legnagyobb létszámot megmozgató Országos Mikola verseny. A tanulmányi versenyek célt adnak a diákoknak a fejlődéshez.

Az első fordulóban iskolánkat öt diák képviselte: 10.BC osztály tanulói: Koroknai Balázs, Rácz Alexandra, Kádár György, Fürj Dániel. 10.R osztályból DöbröczöniCsaba.

IKSZ - BRFK

Március 25-én elsőként vettek részt érdeklődő diákjaink a Budapesti Rendőr-főkapítánysággal kötött együttműködési megállapodás alapján rendőrségi közösségi szolgálatot előkészítő foglakozáson.

Break - "Diákra hangolva"

Ütős BREAK-et táncolt Roni és Roli a "Diákra Hangolva" című középiskolai tehetségkutató táncválogatóján március 30-án a Vakok Intézetének reprezentatív történelmi falai között.

IKSZ - Olajág

Tavaszi újrakezdés zajlik a csepeli Olajág Idősek Otthonában, ahol közösségi szolgálatos diákok a dekorálásba segítettek.

  •