2. Kerékpáros Akadályverseny

Esős túránkon idén csak a két legelszántabb csapat vett részt: a Weiss és a Keleti 10-10 diákja 2, illetve 3 kísérő tanárral.

A kellemes reggeli után kezdődtek meg a feladatok. Az első egy kerékpártoló gyorsasági sorverseny volt, ezt követte egy ügyességi feladat, zárásként pedig a lakatolás következett, a lehető legbiztonságosabban kellett lezárni egy oszlophoz a kerékpárt, több lakat közül is választhattak a résztvevők. Az utóbbi feladatban mindkét csapat egyformán jól szerepelt. Útban a Weiss felé sajnos rázendített az eső, de kitartóan érkezett meg a két csapat az iskolába. Ezért úgy döntöttünk, hogy kedvünk javítására rögtön a tortaevéssel kezdünk. Csak ezután jöttek a feladatok: egy képen kellett összeszámolni a rengeteg kerékpárt, majd eszperente nyelvre kellett átfordítani egy biciklis sztorit, végül egy akadálypályán kellett 5-5 fiatalnak az összetett feladatot elvégeznie a drótszamárra pattanva.

Az eredményhirdetés két első helyezettet hirdetett. Nem lehetett ez másként, hiszen mindkét csapat feladást nem ismerve bizonyította rátermettségét, kitartását, elszántságát.

Köszönjük a sok fáradalmat a szervezőknek, a kísérő kollégáknak és a résztvevő tanulóknak! Jövőre Veletek ugyanitt!

Fotók az akadályversenyről...

Kapcsolódó hír a témában Take the Green Way on Two Wheels